Csaknem 5,5 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni nemzetközi fellépéshez történő magyar hozzájárulás előkészítésére. A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat rögzíti: a kormány egyetért azzal, hogy elő kell segíteni az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet által folytatott emberi jogi jogsértések, illetve az Irak területén élő vallási és etnikai kisebbségek – különösen a keresztények, jazidik és kurdok – sérelmére elkövetett népirtás és emberiesség elleni bűncselekmények megszüntetését.

"Az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elleni harccal jelentősen hozzá lehet járulni egy Európát is jelentősen megterhelő humanitárius katasztrófa elhárításához, továbbá a kontinens terrorfenyegetettségét nagyban növelő radikális toborzótevékenység megakadályozásához" – olvasható a határozatban. Ennek nyomán felkérik a honvédelmi, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy folytasson tárgyalásokat a részvétel feltételeiről a nemzetközi koalíciót vezető Amerikai Egyesült Államokkal és mindazon államokkal, amelyekkel a részvétel során együtt kell működni.

Emellett a honvédelmi miniszternek részletesen meg kell vizsgálnia és elő kell készítenie a katonai részvétel feltételeit, továbbá haladéktalanul elő kell készítenie és rendkívüli eljárással le kell folytatni a feladat végrehajtásához szükséges beszerzési eljárásokat. A Miniszterelnökséget vezető miniszter feladata, hogy segítse elő a szükséges közbeszerzések ellenőrzésének soron kívüli lefolytatását.

A 2015. évi iraki magyar szerepvállalással kapcsolatos feladatok előkészítése érdekében a nemzetgazdasági miniszternek 5 milliárd 470 millió forintot kell biztosítania. Ezen felül a szükséges további forrás fedezetének biztosítására május 31-ig kell elkészítenie a kormány-előterjesztést – olvasható a határozatban.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március 17-én az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén azt mondta: az első évben várhatóan húszmilliárd forintba kerülne a magyar szerepvállalás a szélsőséges szunnita terrorszervezet elleni nemzetközi fellépésben. Hozzátette azt is, hogy tárgyalnak az Egyesült Államokkal felszerelések biztosításáról, amely mintegy hétmilliárd forintot tesz ki a költségekből.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Január
Gratula annak, aki kiengedi a szellemet a palackból, és a visszazárás költségeit jól a mások nyakába tudja varrni!
Könnyű más kezével a csalánt szedni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.