Szabó Tímea, a PM országgyűlési képviselője szerint egy, a párthoz eljuttatott levél bizonyítja, hogy ha az MNB ellenőrizte volna a PSZÁF által a Quaestor számára előírt intézkedések teljesülését, már másfél éve fény derülhetett volna a csalásokra. A PSZÁF 2013. augusztus 29-én kelt levelében az áll, a Quaestornál lefolytatott vizsgálat után a szervezet egy sor olyan intézkedést írt elő, amelyet a felügyeletnek ellenőriznie és érvényesítenie kellett volna.

December 2-ára előírtak egy rendkívüli adatszolgáltatást is a megtett intézkedésekről, ám addigra a PSZÁF-ot beolvasztották az MNB-be. Egyelőre nem tudni, hogy a Matolcsy György által akkor felállított MNB-s felügyelet mennyire vette figyelembe a korábbi PSZÁF-os vizsgálatok eredményét – írja a párt közleménye. Az azonban bizonyos, hogy néhány hónapja az MNB engedélyt adott a Quaestor Hrurirának újabb 70 milliárd forint értékű, fedezet nélküli kötvénykibocsátásra anélkül, hogy figyelembe vette volna a brókercégénél található hiányosságokat.

A PM szerint az MNB illetékeseinek a súlyos mulasztás miatt azonnal távozniuk kell posztjukról. Mivel a párt úgy gondolja, az MNB felelőssége egyértelműen megállapítható, a PM törvényjavaslatot nyújt be arról, hogy kártalanítás az MNB nyereségének terhére történjen.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Nosza, akkor fesorolnám, hogy kiknek jutott a lócici:

- Orbánc, aki még mindig nem hazudott !
- Eltolcsy, aki ferdén látta a Kvesztort !
- Genyó-Szesz nyalogány, aki magyarázza a magyarázhatatlant !
- és a "nép, az isztenadta nép !"
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bundi
ja meg tavaly is kb 70 milliárdot adott ki meg tavaly előtt is kb 50-et...és az mnb meg a pszáf csak nézte nézte nagy boci szemekkel...
Mobil123
70 milliárd fedezet nélküli kötvénykibocsájtást engedélyezett az MNB??? Hát akkor takarodjatok bús picsába mind!!! És még ti ugattok az elmúltra hogy loptak , csaltak??? Hát ti vagyok a róblók rablói, a csalók csaló, a genyládák genyládái!!!
papa.49
@coni: A ,,haveroknál,, nem lehet kiszúrni a hibát, simogatni kell a papírt míg a hiba eltűnik, oszt. jónapot!!!
Desischado
Arra volt gondjuk ezeknek a rablóknak, hogy eltüntessék a nyomokat és a bizonyítékokat! ez is Abszurdisztán! Mert egy normális országban ezek már a lámpavason himbálóznának!
Vizual
Állítólag másfél éve tudott a bajról az MNB.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.