Megtarthatja XIV. kerületi képviselői mandátumát Várnai László (Civil Zugló Egyesület) a zuglói képviselő-testület szerdai döntése értelmében. A képviselőt egy korábbi határozatban méltatlannak mondták ki, azonban polgármesteri vétó miatt újratárgyalták a döntést.

Karácsony Gergely (PM), Zugló polgármestere arról tájékoztatta az MTI-t, hogy zárt ülésen a testület megváltoztatta a korábbi döntését és úgy határozott, hogy nem áll fenn a méltatlanság. Várnai Lászlót e szerint nem fosztották meg mandátumától, környezetvédelmi tanácsnoki megbízatását azonban visszavonták.

A kerület vezetője kifejtette: a méltatlanság kimondásához szükséges törvény által meghatározott szempontok nem állnak fent, s ezt támasztotta alá a kormányhivatal is. Azt ugyanakkor megállapították, hogy a képviselő mindkét vagyonnyilatkozatát határidő után adta le és pontatlanul töltötte ki, nem szerepeltette azokban a hosszú ideje fennálló köztartozásait, vagyis elmulasztotta törvényi kötelezettségét – sorolta Karácsony Gergely.

A polgármester kitért arra: a korábbi döntést azért vétózta meg, mert nem akarta, hogy a politikai ellenfelek vitáikat jogi eszközökkel folytassák.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coni
Várnai büntetlenül elkövethet bármit, mert legfeljebb ha számon kérik, azt mondja, hogy politikai támadás. Az LMP elzavarta amikor büntetőeljárás indult ellene, de Karácsony ennél nagyvonalúbb. Ahogy afelett is szemet hunyt, hogy minden alap nélkül megrágalmazta.
Előre látom, hogy az összes pártot végig fogja járni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.