Az Origo úgy értesült, hogy nem kapják meg a kórházak a beígért 60 milliárd forintos segélyt, így az intézményeknek tovább kell halogatniuk a beszállítói tartozásukat. A kormányzat április 1-re dátumozta az állami kifizetését az adósságoknak, de ez úgy tűnik, még jó darabig nem fog megvalósulni.

Szerda délután fél háromra rendelték be az ország összes kórházának főigazgatóját az egészségügyi államtitkárságra, hogy közöljék velük a rossz hírt.

Zombor Gábor, az Emmi egészségügyért felelős államtitkára egy közleményt adott ki az MTI-nek a megbeszélés után, miszerint a változásról - amelyről a Magyar Kórházszövetséggel is egyeztettek – miniszteri utasítás rendelkezik.

Az államtitkár elmondta, hogy a szerdai megbeszélésen egyeztettek továbbá arról, hogy az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) koordinációjában megkezdődik a kórházak konszolidációs folyamata. A folyamat első lépéseként az ÁEEK megkezdi a tárgyalásokat a kórházi beszállítókkal és egyeztet a feléjük fennálló kórházi tartozásállományról. 

A közleményben szó volt arról is, hogy "kiegyensúlyozott gazdálkodás elősegítése és összehangolása érdekében" megyei és fővárosi egészségügyi gazdasági bizottságokat alapítanak, valamint az országos gyógyintézeteknek egészségügyi gazdasági bizottságot is állítanak. Emellett létrehozzák a megyei és fővárosi egészségügyi irányító bizottságokat, valamint az országos gyógyintézetek egészségügyi irányító bizottságát. 

A gyorssegélyt pár hónapja még ugyanez a Zombor Gábor ígérte meg a kórházaknak, amit február 23-án jelentett be egy kormányszóvivői tájékoztatón. Zombor akkor még a következő nyilatkozatott tette:

Az egészségügyi intézmények adósságrendezésére 60 milliárd forintot szán a kormány, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) április elsejével átveszi a kórházak teljes adósságát, és ezzel a kórházak terhei megszűnnek.

Egyébként a 60 milliárd forint, melyet még 2014 őszén különítettek el a kórházi adósságkonszolidációra, nem lenne elég a tartozások fedezésére. Ez év tavaszára az összesített adósságállomány már túllépte a 100 milliárd forintot, az Origo tudomása szerint ráadásul az államtitkár bejelentése óta még több hátralékot halmoztak fel az egészségügyi intézmények.

A tartozásoknak közel 30-35 százalékát az orvosi eszközök, 20-25 százalékát a gyógyszerek beszállítói felé fennálló tartozás, a maradékot pedig energia- és egyéb szolgáltatási költségek teszik ki.

Bár a tavaly év végén kiosztottak 10,4 milliárd forintot a kórházaknak, ezt nem az adósságok rendezésére fordították. Ugyanis a kormány az egészségügyi kassza 2014-es maradványát elsődlegesen a várólisták csökkentésére szánta.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
Dögölj meg magyar, ha voltál olyan hülye és a Fideszre szavaztál!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
36
Azért a fideszben, úgy érzem felébredt egy ideje az öngyilkos hajlam. De az zavar, hogy mindenkit a halálba akarnak rántani magukkal!
zsizsike
most mondta Rácz főorvos, volt eü miniszter a Baló műsorban, hogy lesz pénz, sőt még ennél is több. ettől nem kell beszarni, inkább az orvos- és ápoló hiánytól.
karma1
@zsizsike: Olyan szegenyek meg sosem voltak, hogy igerni ne tudtak volna... Eddig hanyszor igertek meg, hogy megmentik a devizahiteleseket? (A csokosokat meg is mentettek ket eve, de a tobbseg a mai napig sziv, es varja a kormany segitseget, ami a mai napig csak igeret...)
Fradigege
Hogyhogy? Ez nem vall rájuk. Magyarország jobban teljesít. Meg többet. Döbbenetesek a mutatoink. Ez a 60 milliárd pitiáner összeg egy Perselytarsolycsabikának. Nem értem. Szerintem Brüsszel a hibás.
36
@zsizsike: Igazad van. Év végén biztosan dobnak majd valamit nekik. Csak az ebben a felháborító, hogy az orvos és nővér, aki itthon robotol, mindenre fog koncentrálni, csak a gyógyításra nem. Értem itt, a spórolást a kórházi eszközzel. Szerintem, ez a bizonytalanság és zűrzavar, csak a rettenet pénzeket kizsaroló és zsebretevő orvosoknak kedvez. Mindegy. Ez a cél. +minél többen patkoljanak el, de gyorsan. A kormány, mára minden szektorban megcsinálta a zűrzavart.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.