Nincs olyan biztosítás, ami az ittasan közlekedő károkozókért helytállna – hívta fel a figyelmet a CLB biztosítási alkusz az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

Semmibe ne bízzon húsvétkor az, aki ittasan balesetet okoz, a kárt ugyanis még a részeg biciklisen is behajtja a biztosító, akár másfél milliós értékig – írták. A károkozás következményét mindenképpen viselnie kell okozójának, akkor is, ha ő maga nem volt közvetlenül részese az eseménynek, ám miatta történt – figyelmeztet a CLB.

A közleményben kitértek arra, hogy a kártérítési ügyek akár egy évig is elhúzódhatnak, és ha a sérült járműre csak kötelező biztosítás van, akkor megeshet, hogy ez idő alatt egyetlen fillért sem kap a tulajdonosa.

Németh Péter értékesítési és kommunikációs igazgató a közleményben kiemelte, hogy nemcsak a hatóság, hanem a biztosítók is szigorúan büntetik az ittas vezetőket: egyértelműen kizárják a kártérítésből azokat, akik túllépik az általuk megszabott 0,8 ezrelékes befolyásoltságot.

Ez az állapot akár 1-2 pohár bor, vagy két üveg sör elfogyasztásával bekövetkezhet – jegyzik meg.

A közleményben idézik a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait, amely szerint 2013-ban még 15 691 olyan karambol történt Magyarországon, amelyben sérült volt, tavaly pedig ez a szám 15 847-re nőtt. Emelkedett azok száma is, akik a közúton lelték halálukat: 2013-ban 540 áldozatot szedtek a közlekedési balesetek, tavaly viszont már 573-an haltak meg így.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jankó123
"A közleményben kitértek arra, hogy a kártérítési ügyek akár egy évig is elhúzódhatnak, és ha a sérült járműre csak kötelező biztosítás van, akkor megeshet, hogy ez idő alatt egyetlen fillért sem kap a tulajdonosa."

És ezalatt az "akár egy év időhúzás" alatt a vétlen fél ugye kell, hogy fizesse a kötelező biztosítást a használhatatlanná tört autója után!?
Ügyesen ki van ez találva "biztosításilag"!
Gratulálok VAZZE!
:-(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csa-csa
@ila51: így igaz!! de ha már "játszadozik" a szemetje legalább egyedül deglene meg!
DE NEM! Szinte mindig ártatlanok halnak meg helyette!!
Jankó123
"A közleményben kitértek arra, hogy a kártérítési ügyek akár egy évig is elhúzódhatnak, és ha a sérült járműre csak kötelező biztosítás van, akkor megeshet, hogy ez idő alatt egyetlen fillért sem kap a tulajdonosa."

És ezalatt az "akár egy év időhúzás" alatt a vétlen fél ugye kell, hogy fizesse a kötelező biztosítást a használhatatlanná tört autója után!?
Ügyesen ki van ez találva "biztosításilag"!
Gratulálok VAZZE!
:-(((
Mézike
@Jankó123: Persze a vélten fél szív a legjobban. :-(
Jankó123
@Horizont: @Mézike: Az élet olyan, mint a süvegcukor!
Csak tudni kell szopni!
:-)
Mobil123
HA valaki ittasan vezet attól még kocsit is elvenném és még utasként sem tehetné a valagát be. Lábbusz!!!
Nemezis
Én úgy tudom hogy a biztosító a vétlennek ugyan úgy fizet, mintha nem ittas lenne a másik fél, csak utána behajtja a paraszton. Az unokatesómnak legalábbis rendezték a kárát aránylag hamar, az ittas sofőrön meg behajtották az 1.100 000 forintot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.