Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy idős házaspárt a hét végén Hosszúpályiban, a gyilkosság elkövetésével az unokát gyanúsítják. A 27 éves debreceni férfi beismerő vallomást tett – jelentették be a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon kedden sajtótájékoztatón.

Tóth János, a főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: április 4-én, szombat este érkezett a bejelentés, hogy Hosszúpályiban, a Szabadság útján lakó idős házaspárt a rokonok holtan találták.

A rendőrök számára egyértelmű volt, hogy gyilkosság történt, ezért emberölés minősített esete miatt indult meg a nyomozás. A helyszíni szemle alapján nyilvánvalóvá vált az is, hogy a kegyetlen gyilkosság péntek este 7 óra körül történhetett.

A nyomozók vasárnap délelőtt jutottak el a 27 éves debreceni férfihez, aki végül részletes, beismerő vallomást tett. A gyanúsítottat őrizetbe vették.

A munkanélküli férfi rossz anyagi körülmények között élt, tartozásai voltak, egy részüket a napokban kellett volna megadnia. Az elkövető a helyszínről néhány százezer forintot vitt magával, és a nagy részét a gyilkosság utáni napon elköltötte.

A sajtótájékoztatón a rendőrség bemutatta az elkövetés eszközeit, egy háztartási bárdot és egy konyhakést, valamint az elkövetéskor viselt ruházatot, a lakásból elvitt táskát és a tartalmát.

A rendőrség indítványozta a gyanúsított előzetes letartóztatást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.