Kriza Ákos, a miskolci fideszes polgármester arról panaszkodott: a keddi ételosztás több százezres kárt okozott, mivel az éhezők letaposták a frissen ültetett rózsákat a Polgármesteri Hivatal előtt – hangzott el a TV2 Mokka című műsorán.

Kriza azt nyilatkozta a Gyermekétkeztetési Alapítványról:

Bármit csinál ez a szervezet Miskolcon, abból hatalmas botrány lesz.

A polgármester a műsor felvételére magával hozta az alapítvány levelét is, melyben állítólag arra kérték az önkormányzatot, hogy "közvetítsék élőben az ételosztást". Krizát felháborította, hogy szakmaiatlan volt a szervezet kérése és szerinte az egész ételosztás is szakmaiatlanra sikerült.

Az ételosztást egyébként, ami szinte közelharcba fulladt, a Miskolcnak Hangja Van csoport szervezte, miután felháborította őket, hogy Kriza nem kért a Gyermekétkeztetési Alapítvány ételosztásából.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

JAJMÁR
A rózsákat egyébként nem tették tönkre, nem is tehették. Április van, éppen hajtani kezdenek, ami letörött, ahelyett majd hajt másikat.
Ez a polgi kellett Miskolcnak?.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kukac50
Az volt a baj,hogy nem segített az ételosztóknak a rászorulók névsorával,és értesítésével, a rózsák meg kihajtanak csak az legyen a legnagyobb baj az országban.
havasigyopár
Kriza úr nézzen a tükörbe és ha meglátja a tokáját, hát ez az ami nincs az éhezőknek.
Van felesleges rózsabokrom, ha kéri
papa.49
@havasigyopár: Nekem meg van szívlapátom ha kéri a pakulár hát megtámogatom vele fejbe...
papa.49
@nyanya001: NEM IS ÉRDEMELNEK TÖBBET!!!
nyanya001
@papa.49: Ezek a csirkefogók naponta költenek annyit, mint
egy minimálbéres havonta !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.