A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint nem terheli politikai és jogi felelősség Matolcsy György jegybankelnököt a brókerbotránnyal kapcsolatban.

A jegybank ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője arról beszélt: a felelősök névsora jól körülírható: az ügyben politikai és jogi felelősséget visel Orbán Viktor miniszterelnök, Matolcsy György jegybankelnök, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, valamint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Az MNB álláspontja szerint semmilyen módon nincs közük a Quaestor által végrehajtott illegális kötvénykibocsátáshoz. Hozzátették: olyan hamis igazolásokat adott a Quaestor, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank nem engedélyezett, az MNB által kiadott legális kötvény-kibocsátási engedélyek nem hozhatók összefüggésbe a Quaestor körül feltárt visszaélésekkel.

Hangsúlyozták: a jegybank gyors és összehangolt fellépésének köszönhetően sikerült feltárni a cégcsoport által elkövetett visszaéléseket, egyúttal megakadályozni további eseteket és a bizonyítékok eltüntetését.

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Fradigege
Évekig az orruk előtt fiktív kötvényeztek, meg voltak vezetve, de inkább csak falaztak, amíg Petike meg nem veszi a Dunakeszi gyártelepi villáját, oszt bukovári, majd saját magát kivizsgálja és jéééé nem hibás. Engem is majd elkapnak gyorshajtásért, saját magamat kivizsgálom és jééé nem történt gyorshajtás. És mindenki nagy kanállal ezt jól megeszi. Bazmeg György!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@spu00: Mit olvassak el attól a tehetségtelen majomtól, azt se ő írta, csak összeollózta, mint a siccpaca a doktoriját!!!Talán olvasgassak a xartolcsy épületes agymenését a ,,piros pöttyös seggű gyermekekről,, ilyen balfaxoktól nem olvasok, azt a kevés időt amit erre tudok fordítani nem pazarolom ilyen ,,senkik műveinek olvasgatására,, ebből a paliból soha nem lesz akár az Uniós banknál, vagy bárhol máshol sem bankár, ez csak a hazugovics valagának langymelegében ötli ki az agymenéseit!!!
Amúgy meg igen egyszerű a képlet amíg miniszter volt egyetlen egyszer se tudták pontosan megbacsűlni se a várható eredményeket, most mikor kellett volna neki pofáznia, kussolt hagyta hogy az emberek elbukják a pénzüket, de ő ,,alapítványokat alapít,, a mnb. árfolyamhasznából, azt hiszi az az ővé pedig nem az az államé lenne, a pali csak egy kisstílű szélhámos nem egyéb!!!
spu00
@Bercifiu: BAWAG, KULCSÁR-ügy,posta-bank stb???
spu00
@papa.49: Nem tudja véletlenül, hogy a Simor András nevű szuper bankár által 2013-ra tervezett 200 milliárdos vesztességet, mely korábban rendszer volt, s az állami költségvetést terhelte, Matolcsy miként tudta 0 szaldósra hozni, s a 2014-s évet nyereséggel zárni.Nem tudja véletlenül, hogy mitől lett az elmúlt 5 évben az ország külföld által is elismert pénzügypolitikailag? Pl. infláció, pozitív pénzügyi mérleg 3% alatti költségvetési hiány, csökkenő államadósság, 80% helyett 33%-s deviza kitettség és még folytatni lehetne.Ha valaki nem ért hozzá, de hozza az eredményt, akkor Ő kell nekünk, nem, de bár? Egyébként a könyve a magyar gazdasággal kapcsolatos, tehát nem nagyon írhatta más, s a várható további teendőket taglalja, szembe állítva egyéb országok tevékenységével.
papa.49
@spu00: Ez a fütyisz propaganda AMI ENGEM ABSZULUTE NEM ÉRDEKEL, HAZUGSÁG AZ UTOLSÓ SZÓIG AZ EGÉSZ!!!
Most be is fejezhetjük mert nem vagyok vevő a baromságaidra!!!
brutus
@spu00: Mit papol maga itt ??!! A szüleimet meg nelkülözze, ha kerem, mert eleg haragos leszek mindjart !! Szevaszz !!!
spu00
@Anna Mária: Ahogy olvastam írását, nem tudtam eldönteni, hogy miként tudják különválasztani például az 1%-s infláció hatását a nem a kormányt kedvelő honpolgárok, vagy az alacsony kamatot, vagy Ön szerint a 2.000 milliárdos MNB hitelnél, mely max. 2,5%-s lehet, ott tagsági könyv az előírás. Ön szerint az önkormányzati adósságok átvállalásánál csak a Fideszes települések jöhettek szóba? Ön szerint mi lett volna a helyes gazdasági politika? Nem gondolja, hogy egy lerobbant országot elsőként pénzügyileg kell rendbe hozni, hogy egyáltalán tudjon valamit kezdeni a fejlődés érdekében? Mit gondol, miért kellett megszabadulni az IMF-től, miért kellett a 80%-s deviza kitettségű hiteleket 40% alá vinni? Mi haszna van az országnak, hogy a korábbi 1.300-1.500 milliárdos éves kamat fizetések 3-400 milliárddal csökkentek, vagy mire volt jó, hogy 250.000 hektár földet nem a korábbi 250 haszonélvező hasznát növeli, hanem 4-5.000 új bérlő hasznosíthatja.Tudja ezek nem reklám adatok, hanem tények, de ezeket úgy veszik, hogy ezek járnak amúgy is.Nem tudom miért ilyen elfogultak, nagyon sok probléma van, s még lesz is, de ha megnézi nagyrészt emberi tevékenységből fakadó, s nem politikaiból.
Az, hogy én nem tegeződök, ez nevelésemből, s a leélt életem tapasztalataiból merítettem, s ami még hátra van, abban már nem akarok változtatni. Nézze meg, hogy milyen hangnemet engednek meg egyesek, ők gondolom a valós életben sem tudnak tisztességesen beszélni, létezni.Én a stílusommal az embernek adom meg a tiszteletet. Lehet, hogy ez már elavult?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.