Rendkívüli ülést tartott a pusztaföldvári képviselő-testület pénteken, a héttagú testület sem a polgármester, sem a költségvetési csalás büntetőügyében szintén érintett két önkormányzati képviselő méltatlanságát nem mondta ki. A zárt ülésen külön-külön szavaztak a három ember méltatlanságáról, az érintettek minden esetben kérték, hogy saját ügyükben mentesüljenek a szavazás alól – tájékoztatta Lipták Péter jegyző az ülést követően az MTI-t. Hozzátette: a méltatlanságot egyik szavazáson sem állapították meg.

Hangsúlyozta: erre a jogszabály nem is ad lehetőséget, az ugyanis úgy szól, hogy a méltatlanság akkor mondható ki, ha szándékos bűncselekmény miatt jogerősen szabadságvesztésre ítélik a közszereplőt.

Baranyi István polgármestert és két önkormányzati képviselőt mint bűnsegédet a Gyulai Törvényszék 2015. február 26-án született jogerős másodfokú ítéletében költségvetési csalásban bűnösnek találta, és kétmillió forint pénzbüntetésre ítélte.

A Nol.hu korábban azt írta, Baranyi István 2009-ben vegyes tüzelésű kazánt építtetett be a helyi iskolába, amely egy szakvélemény szerint 4,5 millió forintot ért, miközben a település a fejlesztésre a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökségtől 12 millió forintot nyert el, amelyet az ki is fizetett az önkormányzatnak.

Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban a parlamentben azonnali kérdésre válaszolva közölte: vizsgálatot rendelt el az ügyben. Kijelentette ugyanakkor: "az a polgármester, akit költségvetési csalásért ítéltek el, az méltatlan hivatala betöltésére, és le kell mondania".

Ezt követően Baranyi István – akinek a mostani az ötödik polgármesteri ciklusa – bejelentette, hogy megszünteti Fidesz-tagságát.

A Békés Megyei Kormányhivatal korábban azt közölte: akkor van joga eljárni a pusztaföldvári polgármester büntetőügyével kapcsolatosan, ha a helyi képviselő-testület nem kezdeményezi a törvényszéknél a méltatlanság kimondását vagy ha jogszabálysértő határozatot hoz. Megjegyezték: amennyiben a jogerős másodfokú ítéletben nem letöltendő szabadságvesztés szerepel, az nem alapozza meg a méltatlanság fennállását.

Az MTI megkeresésére a Gyulai Törvényszék korábban azt írta: pénzbüntetés kiszabása mellett a bíróságnak közügyektől való eltiltás mellékbüntetés alkalmazására nincs jogszabályi lehetősége.

Baranyi István az MTI-nek azt mondta: a jogszabályok szerint nem kellett volna összehívniuk a rendkívüli képviselő-testületi ülést, ezt a közvélemény megnyugtatása érdekében tették mégis meg. Ezzel az ügyet lezártnak tekinti – közölte.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
Rossz hangsúllyal írták. Így kellett volna:
"Hiába. Kérte Lázár, nem mondatták le a csaló exfideszes polgármestert."
human
Szerintem ezzel biztatja őket: Csak az elején lesz kellemetlen felvállalni a lopást. Idővel majd megszokják az emberek és senkit nem fog érdekelni, csak megkaphassa a kenyér és tej jegyet a hétre.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.