Kriza Ákos fideszes polgármesternek – minden szándéka ellenére – sikerült elérnie, hogy Miskolc az ételosztás miatt kerüljön a figyelem középpontjába, miután visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány felajánlását. Mikor felháborodott civilek ételosztást szerveztek, ahol az éhező emberek gyakorlatilag összeverekedtek az élelemért, akkor Kriza utólag arról panaszkodott, hogy letaposták a frissen ültetett rózsákat a Polgármesteri Hivatal előtt. A politikus utóbbi kijelentésére válaszul az ételosztást is szervező miskolci civilek flashmobot hirdettek "Rózsák háborúja" néven.

A Miskolcnak Hangja Van csoport közleménye szerint a flashmobnak három célja van:

1. Megmutatjuk, hogy MI –szemben a polgármesterrel- vállaljuk a felelősséget tetteinkért.

2. Meg akarjuk akadályozni, hogy a polgármester –hisztériáját igazolandó- több százezer forintért vásároljon pár tő rózsát és ezzel megkárosítsa a város közösségét egy esetleges RÓZSAMUTYIVAL!

3. Az eredeti területen történő séta során leleplezzük a médiában terjesztett rosszindulatú „dúlás mítoszt”!

A flashmob április 14-én, kedden lesz a miskolci Városház téren 15.00-tól. A szervezők minden résztvevőt arra kérnek, hozzanak magukkal egy tő ültethető rózsát, amit majd később a Városgazda Kht.-nek adományoznak a letaposott virágok helyére.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ügyes kezdeményezés, had égjen a pofája a román palinak!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kakaósbögre
ettől még még szánalmasabb lesz ez a Kriza.ez most bearanyozta a napomat. :)
ágimami
Rég olvastam ilyen jó cikket!!
Minden elismerésem a szervezőknek!!
Kiváncsi leszek a "drága" polgármester reakciójára!!:DDD
Levendula
Én is szívesen küldök neki egy... kaktuszt.
Desischado
Gratulálok, frappáns válasz! Én egy kötelet küldenék neki!
Anna Mária
Ez tényleg nagyon klassz!
Hát, Kriza, te sem fogsz többé ujjat húzni a civilekkel! :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.