Semjén Zsolt szerint a magyarság megmaradása szempontjából nem elég egy erős Magyarország, az erős Kárpát-medencei szervezettség, hanem kulcsfontosságú a diaszpóra magyarságának megtartása is.

Erről a nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes hétfőn Budapesten beszélt, amikor megnyitotta az idei Kőrösi Csoma Sándor-programot a Magyarság Házában. Azt mondta, a magyar nemzet egyesítése szempontjából kulcsfontosságú a programban közreműködő fiatalok munkája, a diaszpóra szempontjából ugyanis sokszor az utolsó pillanatban vannak.

Semjén Zsolt kiemelte: a magyarság nem azért lett világnemzet, mert azzá szeretett volna válni, hanem világháborúk, levert forradalmak következményeként alakult így. "Ha már világnemzet lettünk, az abban rejlő pozitív lehetőségeket ne hagyjuk veszendőbe menni" – hangsúlyozta.

A kormányfőhelyettes felidézte: amikor a Magyar Diaszpóra Tanács gondolata felmerült, megkérdezték a magyar szervezetek vezetőit, hogy mi segítene leginkább. Ezután született meg 2011-ben a Kőrösi Csoma Sándor-program gondolata. A programnak akkora sikere volt, ami őt is meglepte – jegyezte meg Semjén Zsolt, hozzátéve: először ötvenen, tavaly és az idén pedig már százan utazhatnak.

Azoknak, akik most utaznak a magyar közösségekhez, az a feladatuk, hogy a gyökerében emigráns szervezetekből olyan magyar szervezeteket hozzanak létre, amelyekben a kint élők, és azok is, akik pár évre tanulni, dolgozni mennek, egyfajta otthonra lelhetnek – mondta.

Semjén Zsolt két változást említett az elmúlt időszakhoz képest a külhoni szervezetek véleménye alapján: a déli féltekén májustól október végéig, az északin augusztustól május végéig tart majd a misszió, a kinti tartózkodás 9 hónapos lehet, s míg korábban a tengerentúlra fókuszáltak, most jóval nagyobb hangsúllyal jelenik meg az Európai Unió.

Elmondta: idén Kanadába 16-an, Amerikába 21-en, Európába 38-an utaznak, Latin-Amerikában 11-en, Dél-Afrikában egy, Izraelben és Új-Zélandon két-két, Ausztráliában kilenc fiatal segíti a magyar közösségeket. A kinti magyarok legfontosabb kívánsága az volt, hogy az oktatás náluk is megvalósulhasson – jelezte Semjén Zsolt. Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár elmondta: idén 372-en jelentkeztek a programra, és közülük választotta ki két bizottság a kiutazókat. Reményei szerint a program segítségével megállíthatók, adott esetben vissza is fordíthatók az asszimilációs folyamatok ezen közösségeknél. Jelezte: párhuzamosan augusztusban elindul a Petőfi Sándor-program, amelynek célja hasonló, de elsősorban a Kárpát-medencére és a monarchia egykori országaira koncentrálnak.

A programra a 20. évét betöltött, büntetlen előéletű magyar állampolgárok jelentkezhettek, akik legalább középfokú végzettséggel rendelkeznek, kiemelkedő és a magyar diaszpóra számára kiválóan hasznosítható a szakmai felkészültségük és/vagy közösségszervező, hagyományőrző tevékenységben vesznek részt.

A program célországai között új helyszínként Ciprus, Görögország, Olaszország, Portugália és Spanyolország szerepel az idei évben. A harmadik alkalommal, egymilliárd forintos kerettel meghirdetett program célja a diaszpóra magyarságának megszólítása, nemzeti identitásának megerősítése, a közösségi és kulturális élet megszervezése, fejlesztése.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

silber13
Selyma Semjén! Te dumálsz itt világnemzetről.aki a diaszpórát összekeveri a peronoszpórával?:-))) Hogy mik vannak!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
brutus
Az, hogy VILLAMGYORSAN ELTAKARODTOK A BÜDÖS P...A !!!
eszegfu
@Anna Mária: Nekem is pont ez "ütötte meg" a szememet! Arról nem is beszélve: először itthon kellene megteremteni akár az oktatás, akár a hagyományőrzés lehetőségeit, majd utána lehet "terjeszkedni"!
coni
A diaszpóra megtartása? Még a határon belül sem képesek minden gyereknek enni adni, mit akar a diaszpórával. A magyaroknak Romániában jobb dolga van mint itthon.
Anna Mária
@coni: A diaszpóra ürügyén azt akarja, hogy száz fideszkdnp-s kölyök hónapokon át jót nyaraljon-teleljen az adófizetők pénzéből külföldön és szimatolgasson a külföldi magyar szervezetek környékén, na és persze jelentsen haza, ki mit gondol-tervez-csinál.
Bercifiu
@brutus: Már így is elég késő a távozásuk.
silber13
Selyma Semjén! Te dumálsz itt világnemzetről.aki a diaszpórát összekeveri a peronoszpórával?:-))) Hogy mik vannak!!
lampa laz
@Anna Mária: nekem is ez jutott eszembe erről az egészről.
Anna Mária
@lampa laz: Külföldi nagyvárosokban már régen vannak kihelyezett fideszes spionok. Feltűnően jobban élnek annál, mint amennyit keresnek, levakarhatatlanok, határtalanul pofátlanok, kutakodnak-szimatolnak még az emberek magánéletében is, ha kell, ha nem, szóba hozzák a magyarságot meg a csodás fideszt, vitázni nem lehet velük, a tényekre nem reagálnak.
Undorító.
karma1
Vajon miert akarja ez az idiota megmondani nekem Budapestrol, a Parlamentbol, hogy en hogy erezzem magam 20 ezer kilometerrel arrebb?
Nem feltetelezik egy magyar felnottrol, hogy amikor elhatarozta, hogy kulfoldon akarja leelni a hatralevo eletet, akkor nem tudta volna eldonteni, hogy mit is akar voltakeppen?
A magyarsag nem egy alsogatya, amit csak ugy le lehet dobni, oszt jonapot. Sem a nyelvet, sem a szokasokat nem felejti el az, aki elhagyja Ma.o.-t, a tobbi meg csak korites: nem hianyoznak a csak Ma.o.-n letezo problemak, a mindenre ratelepedo politika, a romlo kozbiztonsag, a jovedelmi ollo egyre nagyobb szetnyilasa.
Ez a hulye meg eroszakkal akarja a diaszpora nyakaba varrni azokat a dolgokat, amiket Karpataljan meg sem ertenek, mert az o eletuk nem ugyanaz, amit egy Ma.o.-n elo magyar el meg!
Egyszeruen siralmas ezzel a "vilagnemzet" cimu dumaval ez a kalapos (Wartburgos)feherlovas alszent, elkereszteny retardalt idiota...
Anna Mária
@karma1: Ó, köszi, a Semjén tényleg az a tipikus Wartburgos-kalapos! :DDD
Egyébként az ember 500 kilométerrel arrébb sem kér ezekből. A környező országokban hihetetlen erőkkel nyomulnak már most is, még ingyen túrórudit is osztogatnak.
karma1
@Anna Mária: Haha, ez "teccik"! Marmint a Turo Rudi osztogatas!
Tudod, aki magyar nemzetisegkent szuletett Karpataljan, Erdelyben, vagy eppen Tirolban, vagy Sturovoban, mindegyikuk az adott befogado orszag kulturaja szerint no fel, az ottani iskolai elvarasoknak felel meg, megha azok magyar nyelvu nemzetisegi iskolak is, mert az iskolai kepzes vegere van egy szint, amit abban az orszagban etalonnak fogadnak el. Ha otthon a gyermek sokat hall a szuleitol Ma.o.-rol, mint a szulofoldrol, es odavagyik, mert ugy erzi, hogy o inkabb magyar, mint roman, ukran, osztrak vagy szlovak, akkor menjen Magyarorszagra, vegye fel a magyar allampolgarsagot, es eletvitelszeruen eljen Ma.o.-n, ott fizesse az adot, ha ott akarja az elonyoket is megszerezni. Ne a Ma.o.-n elo magyaroktol varjon segitseget, mert o is Karpataljan, Erdelyben, stb. helyen fizette a munkaja utan az adokat.
karma1
Tudod, aki itt szuletik "kiwi"-nek (ez az Uj-Zelandon szuletett emberek elnevezese a szlengben), es ugy dont, hogy az eletet mashol eli le, pl. Ausztraliaban, vagy Nemetorszagban, vagy Olaszorszagban, akkor azt az ujzelandi kormany nem utalja ki, nem belyegzi meg azzal, hogy arulo disszidens, hanem inkabb szamontartja, hogy pl. egy sportolo kivalo eredmenyt er el kulfoldon egy mas orszag szineiben, akkor inkabb buszken azt mondja, hogy az ujzelandi szuletesu kiwi boy nyerte az olimpian a mukorcsolya VB-t Anglia szineiben indulva! Es nem probaljak sem eroszakkal, sem szep hazugsagokkal hazacsalogatni, mert elhiszik, hogy felnott ember , es el tudja magatol donteni, hogy hol akar elni. Ilyen egyszeru.
karma1
@Anna Mária: Tejoisten! Csak most olvastam vegig a cikket, most latom, hogy ide Uj-Zelandra is jott 2 fuge diaszporat tamogatni!

Egesz Uj-Zelandon osszesen el 3500 magyar!
De en biztos kiesek a szorasbol, mert en annyira delen elek, hogy itt mar terkep sincs, amin jelolnenek bennunket...:o))) (Ja, meg farmon elek, ami meg igy is jobban kiesik a falubol, hihi...)
Na, akkor most mar nemcsak a mormonokat, hanem a fideSS-eseket is el kell kuldenem a kuszobrol?...:o)))
Anna Mária
@karma1: Számíthasz rájuk, bárhol is élsz!
Amikor engem megtalált egy ilyen, rettenetes balhét csaptam belőle, követeltem, hogy nyilatkozzon, honnan szerezte meg a címemet. Természetesen nem jártam sikerrel, nem tudhattam meg, miféle listájukon szerepelek - de lekopott az illető. Másokat is keményen zaklatnak, mint hallom, amolyan Jehova tanúi módszerekkel.
Anna Mária
Ez megint egy olyan ügy, amit egyszerűen nem hisznek el az ember választott hazájában élők. Nagyon nehéz elmagyarázni, hogy igen, annak a rossz gazdasági helyzetű, éppen szerencsétlen Magyarországnak még pénze is van arra, hogy a külföldön élők magánügyeibe beleugassanak. És nem értik, hogy lehet az: nem mindenki hajtja el ezeket azonnal a halálos francba.
Toby
Tömjén ! Inkább arról pofázz néhány keresetlen mondatot, honnan loptad össze a "doktorit" kispofám !
Parazita mocsok !
karma1
@Anna Mária: Te Jany, en MARHARA el vagyok am bujva!!!...:o)) A birik a kepen az idei egyik harmasiker kisbirkank vo't...:o)))) Meg oket is csak neha latom, hihi...:o))))
karma1
@lópicigáspár: Itt Kamcsatkan minden lehetseges! A multkor mentem a lanyomhoz - normalis, atlagos villanegyed - es az utcan egy hazaspar a JARDAN fejenkent 1-1 MINILOVAT setaltatott, ugy, mint ahogy egy bernathegyit szoktak... Azt hittem, kiesek az autobol a rohogestol! ...:o))
Egy masik esetben meg egy piros kis kabrio ment lassan az uton - ez mar a videki reszen volt - lepesben, es a fiatal NO igy terelte az ut mellett a teheneit, kb. 100-at...Na, ilyeneket szeretnek egyszer megmutatni egy varosinak...:o)))))
Anna Mária
@karma1: Akkor jó, de ha szerepelsz valamelyik listájukon, és a diaszpóra-megbízottak elég vállalkozó kedvűek, érdekli őket a farm, akkor semmi nem állítja meg őket! Pénz van, idő van...! Készítsd a seprűt az ajtó mellé! :D
Anna Mária
@Anna Mária: Én is bevállalnék egy nagyobb kirándulást a kisbirkáid kedvéért, igaz, nem akarnálak fideszhitre téríteni! :)
Desischado
Az eszem áll meg, ezek rosszabbak mint a pestis! Mindenhová befurakodnak ezek az élősdik?! Rajta, rovarirtót beüzemelni!
semjén tömjén zsóti meg szerintem is arról regéljen inkább, hogy lopta össze az állítólagos doktoriját! Erről persze mélyen hallgat, a hulladékja!
karma1
@Anna Mária: Barmibe lefogadom, en semmilyen listajukon sem vagyok rajta, es igy meg sem talalnanak. (15 ev alatt 2-szer valtozott a nevem, a cimem meg tobbszor). Nem vagyok semmilyen itteni klubnak - magyarnak sem!- a tagja, bar a kozelben - kb. 220 km-re - muxik egy kis magyar klub, de 520 km-re, Christchurchben egy nagyobb is, annak a vezetojet is ismerem, de tagja nem vagyok annak sem, a klub viszont NEM AD KI semmifele nevet cimet akkor sem, ha kerik ilyen Ma.o.-rol szalajtott akarkik...:o)))
Anna Mária
@karma1: Hűha! Szinte térképet is rajzoltál, hol lehet rádtalálni! :)
karma1
@Anna Mária: 00.08-ra: Csak az olyan ugyik talaljak ki, hol vagyok (mondjuk, csak nagyjabol), mint Te, bar mar eleg sok koordinatat megadtam hozza...:o))) Nem tudom, mennyire vagy falusi janyka, de en Bpest kozepibul valosi vagyok, elo birkat csak itt lattam eloszor, es nagyon aran yosnak tartottam oket, de biztosithatlak felole: nagyon zajosak, budosek is (pedig szabadtartasuak) , es egy picit unalmasak is,...:o(( Sajnos, repjegyet kuldeni nem tudok, de szivesen latlak, kaja, szallas van, a szebb helyekre szivesen el is viszlek, a fideSS hitre pedig hat okorrel sem tudnal behuzni...:o)))) (Pont annyira nem, mint mormonnak es Jehova Tanujanak sem...:o)))
Anna Mária
@karma1: Köszi a meghívást, sajna éppen nincs tervbe véve nagyobb utazás, pedig érdekelne az a vidék és persze te is! Bírom az ilyen bátor szabadszellemeket, biztos lenne témánk! :) Magam városi eredetű vagyok, de sok-sok évet dolgoztam vidéken, nemcsak Európában, de igen vad afrikai országokban is - én odavagyok minden egyes szerencsétlen sovány kecskéért! :)
karma1
@Anna Mária: A mieink baromi koverek, lustak meg ballagni is, de mire is az a nagy kapkodas?...:o)) Igen, tutira volna mirol beszelgetnunk, Neked lenne kb. 3 millio kerdesed kapasbol, nekem meg turelmem, valaszolgatni...o)))

Ha meg nagyon hianyzik Afrika, akkor itt egy csomoan onnan emigraltak ide, (Del-Afrikabol), es azokkal elbeszelgethetnel, hihi,,,(Feher emberekrol van szo, de vannak nagyon fekete bevandorlok is, ok tokaranyosak, rendszeresen nalam vasarolnak...:o)))
Anna Mária
@karma1: Afrika kétségtelenül nagyon hiányzik! A feketék életkedve és életereje valami csodálatos, nagyon klassz embereket ismertem meg.
Nem is tudtam, hogy Új-Zélandra lehetséges Afrikából a bevándorlás.
Új-Zéland is nagyon érdekes világ lehet ezek szerint, jók ám a vegyes népességű, befogadó szellemű helyekÍ!
Január
. "Ha már világnemzet lettünk, az abban rejlő pozitív lehetőségeket ne hagyjuk veszendőbe menni" – hangsúlyozta. Ebben tökéletesen igaza van. Hiszen van olyan nép, amelyik szintén diaszpóraként él a világban és egész jó az érdekérvényesítő képessége.
Vizual
Nem olvastam végig. Ettől a hülyétől elég ez is. A szervezettséget ismerjük. Rohamcsapatok (polgári körök) mindenhol és szervezetten haladunk egy cél felé. Ez meg náci ideológia volt de a diktatúrák sajátja is. Istennek ehhez semmi köze, csak Semjén kitünő diplomáját is ideje lenne már megnézni valakinek. Ennyi hülyeséget egy nagykaliberű ember, okos, nem hord össze. Ez buta mint a segg.
karma1
@Anna Mária: 13.54-re: Kedvesem, tudjal rola, hogy Uj-Zeland a vilagon a legbefogadobb orszag, ertsd: MINDENHONNAN befogadnak, de olyan valogatas utan, hogy ember legyen a talpan, aki azt vegigcsinalja. Sok kriteriuma van ennek, de ha bebizonyitod, hogy EMBER vagy, es persze buntetlen eloeletu, szorgalmas, egeszseges, tanulni, dolgozni is hajlando, akkor azert fog sikerulni...:o)))
Osszesen 4.6 millio ember el itt, az eszaki szigeten 3 es fel millio, a tobbi itt, a deli szigeten, ott is inkabb a legnagyobb varosban, Christchurchben, a tobbi szorvanyosabb. Ahol dolgozom, ott a farm-agglomeratummal egyutt 3.200 ember el, kb., de ahol elek, kevesebb, mint 500 lakosu hely, fel orara a munkahelyemtol. (Itt is beleszamolva a farmland-et).
Szoval, mindenki ismer mindenkit, ide terrorista, bunozo NEM tud betelepedni. (Ez az elonye egy fiatal, kis allamnak, nagy alapteruleten...:o))
Anna Mária
@karma1: Nagyon klassz hely lehet, most, hogy felhívtad rá a figyelmemet, csomó mindent elolvastam róla!
Anna Mária
@Január: Ehh, egy burkolt kis zsidózás nélkül nem bírod ki, ugye?
papa.49
@köhögő bolha: Tökéletesen igaz!!!
Január
@Anna Mária: Mi ebben a zsidózás? Hány nép él diaszpóraként a világban? Szerinted? - mert szerintem sok. Szóval rossz az, aki rosszra gondol.
abacs62
A Magyarság megmaradásához ,,fidess-kdnp" mentes Magyarország kell ,,
Anna Mária
@Január: Nos, akkor pontosan melyik népre is gondoltál, amelyiknek jó az érdekérvényesítő képessége? :)
Január
@Anna Mária: Sokra, kevés itt a hely.
Anna Mária
@Január: Valóban helyhiánnyal küzdünk! :D

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.