Őrizetbe vettek a hódmezővásárhelyi rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy 17 éves lányt – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szenti Szabolcs közölte, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságra szerdán érkezett bejelentés arról, hogy egy 17 éves helybeli lányt egy férfi április 4-én megerőszakolt.

A nyomozók elfogták B. Norbertet, akit szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt a kihallgatását követően őrizetbe vettek – közölte a szóvivő, hozzátéve: a rendőrség kezdeményezte a 33 éves férfi előzetes letartóztatását.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A ,,szerelem bogyóit,, kikapni, oszt. jónapot!!!
kikelet
Tehát Húsvét előtt történt.Elég sokáig gondolkodtak a feljelentésen!
világlátó
Azerőszak mindennapossá lett. Már megszoktuk. Ez a baj. A rendőrség az utakon a traffipaxok mögött pénzt hajt fel, az ügyészségek módszertani problémáik miatt talán óvatosabb lett, előbb tanuként aztán vádlottként eljárási rend kibukása után keresi a helyes megoldást, de rendőrség hiányában maga nyomoz, úgy ahogy, a bíróság elé kerülő anyag hiányos, vagy rossz,a főügyészség inkább visszaadatja a felterjesztett anyagot, semmint belemenjen hiányos anyagok alapján az eljárásba, a kúria állásfoglalások gyártásával foglalkozik.No meg a kiemelt nagy ügyekkel, amelyek naponta képződnek.Én a keményen dolgozó kisemberek szintjén ezt így látom, ez az egyéni észrevételem.
Mi marad? Csak a családok, a kis közösségek, a járókelők figyelmessége, a közöny és a " nem az én dolgom " álszent, cinikus, magatartása helyett. Ha a leányunkat megerőszakolják? -- az más! Hol volt a rendőrség? Miért nem kapják el az ilyeneket? Ordítjuk.Mindenki hibás, mert ez megtörténhetett.
Csak mi emberek tudjuk megszervezni a magunk és családunk védelmét.Vagy van más javaslat?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.