Hiába magyarázkodik az Orbán-kormány és próbálja a Gyurcsány-Bajnai korszakra tolni az EU-s pénzek felfüggesztését, kiderült, hogy ez egyszerűen nem igaz. Az Európai Bizottság hvg.hu-hoz eljutott határozata egy szóval sem említi a szocialisták pályáztatási gyakorlatát.

Ugyanis Brüsszel leginkább az Orbán-kormány 2012-2013-as projektjeire akadt ki, amikről már október óta folynak a viták.

Korrupciógyanús túlárazások, túlfizetések és hatósági félrenézések

- fogalmazott a lap.

Például volt, hogy 23-szoros áron végeztetett állatvizsgálatokat a kormány, máskor pedig egy mobilolló nevű gépet 220 millió forintért szerzett be, míg a piaci ára valójában csak 96-117 millió forintra tehető. De olyan is történt, hogy 14 millió forint helyett 63 millió forintért vettek présgépet az unió pénzén. Sokszor a fizetésekkel is bőkezűbb volt a kormány a kelleténél: 1,7 millió forintos béreket osztogattak olyan projektfeladatok miatt, amiért 190-250 ezer forint szokott járni. A kormány ezekre a kritikákra egyébként egyesével válaszolt, ám egyik esetben sem sikerült meggyőzniük Brüsszelt az álláspontjukról. Például a nagyon magas fizetéseket azzal magyarázták, hogy a feladatok "bonyolultak és összetettek" voltak.

A 444.hu is kiemeli: információi szerint nem a kormány által emlegetett elszámolástechnikai ügyek állnak a háttérben, hanem az, hogy a pályázatokat sokszor úgy írták ki, hogy azokon csak bizonyos érdekkörök indulhassanak. Például 2014 áprilisa és augusztusa között is hasonló okok miatt nem fizetett nekünk az EU és mikor újra megnyitották a pénzcsapot, akkor is 55 pályázatból 16 megbukott az ellenőrzéseken. 

Brüsszel így továbbra is azt várja Magyarországtól, hogy tegyen konkrét, kézzel fogható korrupcióellenes intézkedéseket. Büntetésre viszont mindenképp számíthatunk, bár nem a Csepreghy Nándor által mondott tíz százalékos korrekcióra, hanem csak öt százalék körülire. Állítólag Csepreghy azért mondhatott tíz százalékot, hogy később azzal büszkélkedhessenek, sikerült lefaragniuk az összegből.

65 hozzászólásarrow_drop_down_circle

amaramaistanna
Az EU-s pénzek pályáztatási rendszerét Bajnai Gordon dolgozta ki,s amíg nem lett miniszterelnök közvetlenül felügyelte. Orbánék ezt a rendszert megszüntették,zavarossá és átláthatatlanná tették. Itt az eredmény.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KERKA
Majd fizethetünk vissza, mert ha az államtól visszakövetelik a lóvét, azt mi szívjuk meg.
Ugye-ugye, hogy kiderülnek a disznóságok? Miféle közbeszerzési eljárásokat csináltak?
Eleve úgy lett kiírva a pályázat, hogy a csókos nyerje meg. Nem volt itt semmiféle versenyeztetés. Kartellezés az igen, ahogyan felmerült a gyanúja:
Bercifiu
@amaramaistanna: Hát azért ez a Fletó nagyon tudott.
Bercifiu
@simmering73: Nem börtön, hanem Qvantanamó
Mézike
@mate03: Itt pedig sajnos igen sok a szegény , csalódott ember. :-(
vonotok
@mindenes46: De, mond meddig és mért tűri még e nép ezt a rengeteg megaláztatást?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.