A jobbikos Rig Lajos nyerte a mandátumot a vasárnap tartott tapolcai időközi országgyűlési választáson – nyilatkozta az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda vezetője az MTI-nek csütörtökön, miután megszámolták a szavazatokat abban a szavazókörben, ahol bevárták a külföldön leadott voksokat. A végleges eredmény szerint nem változott meg a vasárnap kialakult sorrend: Fenyvesi Zoltán (Fidesz-KDNP) lett a második, Pad Ferenc (MSZP-DK) a harmadik.

Ughy Jenőné elmondta, hogy a választási bizottság csütörtöki határozata alapján a mandátumot 10 608 szavazattal Rig Lajos kapta.

A választási iroda vezetője kifejtette: a vasárnapi időközi választás eredménye csütörtökön vált véglegessé, miután a 11 külképviseleti szavazatot egy előre kijelölt szavazókör felbontatlanul lezárt urnáiban lévőkhöz keverték, az átjelentkezéssel szavazó 52 ember voksaival együtt, és a voksokat a kijelölt szavazatszámláló bizottság összeszámlálta. Az 535 szavazólapból 2 érvénytelent találtak az urnában.

A bizottság jegyzőkönyvet állított ki a választás szavazóköri eredményéről, és mivel így már valamennyi szavazókör eredménymegállapító jegyzőkönyve rendelkezésre állt, az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság megállapította az időközi választás eredményét.

Eszerint Rig Lajos a szavazatok 35,49 százalékát szerezte meg, Fenyvesi Zoltán 34,27 százalékot, Pad Ferenc 26,2 százalékot, Sallee Barbara (LMP) 2,02 százalékot kapott. Több jelölt nem ért el az 1 százalékot.

Vasárnap a szavazatok 99 százalékos összesítése után is Rig Lajos állt az élen, a közte és a második Fenyvesi Zoltán között azonban csak 261 voks volt a különbség, ami kisebb volt, mint a külföldi szavazatok hazaérkezése miatt akkor meg nem számolt voksok. Az utolsó szavazókör szavazatainak csütörtöki megszámlálása után ez a különbség 365-re nőtt.

A bizottság határozata ellen vasárnap 16 óráig lehet fellebbezést benyújtani, hivatkozni a szavazatszámláló bizottság szavazóköri eredményt megállapító döntésének törvénysértő voltára vagy a szavazóköri eredmények összesítésére és a választási eredmény megállapítására vonatkozó szabályok megsértésére lehet.

A tapolcai időközi választáson a névjegyzékben 71 883-an szerepeltek, ebből 30 031-en szavaztak, ebből 29 891 voks volt érvényes.

Veszprém megye 3-as választókerületében azért kellet április 12-én időközi országgyűlési választást tartani, mert a térség tavaly áprilisban megválasztott fideszes országgyűlési képviselője, Lasztovicza Jenő januárban elhunyt.