Nagyon úgy fest, hogy az Orbán-Simicska háború csak tovább élezte a Fideszben lévő belső ellentéteket.

A válság súlyosságát jelzi, hogy ismert jobboldali újságírók egyre határozottabban és ingerültebben bírálják a Fideszt és a kormányt is. Legutóbb a tatai polgári esték csütörtöki rendezvényén, melyről az Index készített riportot.

"Ha még egyszer valamelyik kampánystratéga kitalálja, hogy reggeltől estig azt kell szajkózni, hogy keményen dolgozó kisember, akkor bemegyek, és mindenkit felpofozok. Már égett a bőr a pofámról, jöttek a fideszes politikusok, és ezt ismételgették. Olyanok voltunk, mint a kretének."

Ezt Bayer Zsolt mondta, aki rövid időn belül már másodjára kritizálja keményen nagy nyilvánosság előtt pártját. Mikor a közönségből valaki megkérdezte, hogy mi történt a Fidesz kommunikációjával, mert az utóbbi időben mintha nem működne olyan fényesen, Bayer azzal kezdte, hogy a kommunikáció csak egy probléma a Fidesszel mostanában: elhibázott intézkedések, átgondolatlan törvényjavaslatok, hülye viselkedések sem segítik mostanában a Fidesz népszerűségét.

Arról is beszélt, hogy őt nem szokták kérdezni nagy döntések előtt, de ha megtették volna, szóba sem hozza az internetadó ötletét, mert azzal sikerült az utcára vinni egy hatalmas heterogén tömeget a kormány ellen:

"Megajándékoztuk az ellenzékünket egy olyan közösségi élménnyel, amiben nagyon régen nem volt részük, újra el tudták hinni magukat."

Bár szíve szerint támogatná a vasárnapi zárva tartást, de:

"ha már a világ összes létező konfliktusát magunkra borítottuk, akkor 526-nak még bevállaljunk egy ilyet is? Azt mondtam volna, hagyjuk a francba".

Bayer szerint − ahogy egy korábbi írásában megfogalmazta − a lélek hiányzik a Fideszből mostanában.

144 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Menekül a patkány a süllyedő hajóról !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Vizual
Összeforr ami összetartozik. Ez is a jobbik felé vette az irányt.
csetere
@m.macskosz: Csintalan 360 fokos fordulatot vett. Mikor Horn Gyula és a szocialisták megnyerték a választást, fogadásból bukfencezett örömében. Még most is előttem van,ahogy a tv kamerák előtt csinálta. Ha meglátom rögtön az a kép ugrik be és elfog a röhögés.
karma1
@brutus: 18.39-re: Bayer NEM zsido! Svab eredetu a csaladja, ha fentebb elolvasod a bejegyzesemet, rajossz... :o))) Az orra meg olyan, amilyen,...:o))) (Na, ebben tenyleg peches a szuletesetol fogva...:o)) Ismerem az egesz csaladjat, joravalo emberek, csak ez lett ilyen hulye, Fruzsina, a huga is egy tokaranyos no, most 40 ev koruli janyka...
brutus
@karma1: Elkönyvelem ! En meg NEM vagyok zsido-ellenes, ne gondold...Nemetorszagban nöttem fel...tegnap elött neztük meg a nejemmel Mauthausent...
karma1
@brutus: Tisztellek erte: nekem nem volt erom bemenni Auschwitzba, mikor a kozeleben jartam, pedig ahhoz a helyhez csaladilag nem kotott semmi rossz emlek,... de a KOZOS BORZALOM,...Soha tobbet meg csak hasonlot se!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.