A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság magyar országjelentéséről, Magyarországnak az exportpiacok bővítése céljából a Világbank-csoport fejlesztési programjaiba való bekapcsolódásáról folytatott megbeszéléseket pénteken Washingtonban Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter, aki az IMF és a Világbank tavaszi közgyűlésén vesz részt, az MTI-nek kijelentette: a tanácskozás alkalmat adott arra, hogy hozzájáruljon Magyarország számára fontos ügyek előmozdításához.

A tárcavezető Costas Christouval, az IMF misszióvezetőjével tekintette át a valutaalap legutóbbi magyar országjelentését. "Azt kell mondanom, hogy régen született ilyen kedvező jelentés az IMF részéről az országról, ezért véleménykülönbségünk sem volt" – fogalmazott Varga Mihály.

Elmondta, hogy Pierre Moscovici európai adóügyi biztossal folytatott egyeztetésén kifejezésre juttatta: a magyar kormány "messze nem érzi úgy", hogy az Európai Bizottság most készülő magyar országjelentése visszatükrözi azt a pozitív gazdasági előrelépést, amelyet az ország az elmúlt két évben mutatott fel.

"Miközben korábban az EB őszi vagy téli országjelentése kedvezőbb volt, most úgy érezzük, hogy a kedvező tények, adatok nem köszönnek vissza" – mondta.

A nemzetgazdasági tárca vezetője az MTI kérdésére válaszolva elmondta, hogy a gazdaságfejlesztési operatív program kifizetéseinek Brüsszel általi felfüggesztése a megbeszélésen nem került szóba.

Karin Finkelstonnal, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Financial Corporation, IFC) alelnökével és Franciscus Godtsszal, a Világbank Magyarországot is képviselő országcsoportjának vezető igazgatójával tárgyalva Varga Mihály kifejezte Magyarország törekvését, hogy a most megnyíló finanszírozási keretekből minél nagyobb arányban részesüljön.

"Nekünk az a fontos, hogy Magyarország ne passzív figyelője legyen csak a különböző fejlesztési programoknak, hanem azok haszonélvezője is tudjon lenni" – jelentette ki.

Hangsúlyozta: a magyar kormány elkötelezett aziránt, hogy az exportpiacok bővítése érdekében ezekben a beruházásokban részt vegyen, ennek jegyében fog csatlakozni az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bankhoz (AIIB) is. Ugyanígy, üzleti megközelítésben kíván részt venni a Világbank-csoportnál működtetett különböző alapokban, amelyek elsősorban a mezőgazdaság, az egészségügy és a vízipar területén jelenthetnek kapcsolódási lehetőséget a magyar exportáló vállalatoknak.

Szavai szerint a Világbank-csoporton keresztül segíti Magyarország globális szintű érvényesülését az Eximbank által most aláírt, 50 millió dolláros befektetői csatlakozás az IFC egymilliárd dolláros összértékűre tervezett pénzügyi növekedési alapjához. A magas hozamú fejlődő és feltörekvő piacokon történő befektetéseket célzó alapokhoz Magyarország az IFC-vel, valamint japán és kínai befektetőkkel együtt társul, összesen 345 millió dollár értékben. Az erről szóló dokumentumokat Varga Mihály szombaton írja alá Jin-Yong Cai-jal, az IFC vezérigazgatójával.

"AZ IFC által kezelt pénzügyi alap a kedvező pénzügyi megtérülés mellett a feltörekvő piacok jobb megismerését és a hazai cégek exportlehetőségeinek bővítését jelenti majd" – mondta.

Varga Mihály szombaton részt vesz a Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Bizottság (IMFC) ülésén, a Moody's elemzőivel találkozik, és Paul Thomsennel, az IMF európai részlegének vezetőjével tárgyal.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Desischado
Mi a manó, miska egyetért? Engedélye van rá! Nekem is úgy rémlik, két éve más nótát fújt! Ez is egy gerinctelen pávatáncos!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tibor43
Engedélyt kapott az egyetértéshez...
Desischado
Mi a manó, miska egyetért? Engedélye van rá! Nekem is úgy rémlik, két éve más nótát fújt! Ez is egy gerinctelen pávatáncos!
Kongo
Miért érdekes, mit mond az IMF? Hiszen az IMF-et nem tartja a Fidesz kormány korrektnek.
eugen4402
Rosszul emlékeztek, az a hárombetűs szervezet, amit Matolcsy kiebrudalt, az nem az IMF volt. Az IMF az mi vagyunk, (azt a fűzfánfütyülő...) Akiket kiebrudaltunk, az a TBC volt, vagy BCG, vagy mi a csuda.
kukac50
Ilyen sikkasztó csaló uzsorázó bankokkal az IMF nem ért egyet amilyen Magyarországon van,még ha Varga Mihály dörzsölődne is a világbankokhoz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.