Fenn kívánják tartani a kisgazdák a Fidesszel a szövetségi rendszert, de hangsúlyozzák: e kapcsolat nem lehet egyoldalú – erről Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Egyesület (KPE) országos elnöke beszélt szombaton Budapesten, az egyesület közgyűlésének szünetében tartott sajtótájékoztatón.

Elmondta, a tanácskozáson értékelték a Fidesszel kialakított politikai kapcsolatrendszerüket, amely szerintük a 2010-es választások után nagyrészt formálissá vált.

A parlamentben a Fidesz-frakcióban politizáló Turi-Kovács Béla kifejtette: a választásokon, így az időköziken is a KPE szervezetei teljes erővel támogatták a Fidesz-jelölteket, mégpedig abszolút sikeresen, mert ott, ahol a KPE tagsága végezte a szervezést, toborzást a választásra, ott a Fidesz "még a mostani rossz szériában is sikert tudott elérni". Ahol viszont "tájidegen emberek" igyekeztek mozgósítani, ott ez többnyire sikertelen volt – mondta.

Megjegyezte, például a februári veszprémi időközi választás után olyan jelzéseket kapott, hogy elfelejtették megköszönni a KPE-seknek a munkát, amit rendkívül sajnálatosnak tart.

A politikus, az Országgyűlés korelnöke sérelmezte azt is, hogy a Fidesz választási plakátjain nem szerepelt a kisgazdák logója.

Turi-Kovács Béla úgy összegzett: fenn akarják tartani a szövetségi rendszert, de az nem lehet egyoldalú kapcsolat, ezért szeretnénk visszaállítani a 2003-tól sokáig érvényes együttműködési lehetőséget.

A KPE szombaton megismételt közgyűlést tartott, mert alapszabályát összhangba kellett hozni az új polgári törvénykönyvvel, amit meg is tettek, továbbá megerősítették az elnök és az elnökség megválasztását.

A sajtótájékoztatón kérdezték Turi-Kovács Bélát az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítási javaslatról, amelynek zárószavazását kedden elhalasztotta a Ház, miután nem volt meg a szükséges kétharmados többség.

A képviselő elmondta, aggályosnak tartja az indítványt, amelyet a frakciófegyelem miatt szavazott meg. Szerinte a nemzeti parkok nemzeti kincsek, ezért "idegennek" tart minden olyan korlátozást, amely esetükben a természetvédelmi értékekkel szemben üzleti vagy más alapra helyezi át a rendelkezési jogot. A termőföld egységes kezelése fontos szempont, de garanciák kellenek, hogy a nemzeti parkok felügyeleti, szakmai lehetőségei ne csorbuljanak – hangsúlyozta.

26 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Ez is egy jó nagy aszfaltparaszt, aki a kapával kaszál, a kaszával meg kapál. Fingjuk nincs a földműveléshez, állattartáshoz, de beleugatnak mindenbe. Ha értene hozzá akkor nem a fidesz támogatná, hanem azokat az állattartókat, gazdálkodókat akiknek nem jutott föld, mert az ilyen városi parasztok elnyerték a vidéket tőlük, hogy rohadna meg az összes.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lampa laz
@nusika: ezekre a bunkókra ez jellemző, plagizának, dr-ket lopnak, diplomákat hazudnak, pedig gyorsan ki lehet deríteni az igazságot, meg mindegy is, mind ocsmány féreg.
m.macskosz
Nem tudom, miért nincsenek otthon, családi körben, ennyi idős korukban?!
Született 1935. december 2.
világlátó
@m.macskosz: Mert a kétharmadhoz kellett minden "totális lojális"
Mindegy hogy mit tud, hány éves, kit is képvisel igazán.
Kezdetektől figyeltem regnálását, mert több közös ismerősünk is van.
A tudálékos ripacsok ripacsa.
Desischado
@mate03: Szerintem is nevetséges alak volt, de utazni azt nagyon tudott, persze közpénzből!
eszegfu
@mate03: Annak idején engem bosszantott Torgyán... de ma már inkább "üditő" szinfoltnak tartom. Közel sem okozott annyi kárt az országnak (az utazásait is beleértve), mint a mai "garnitura".

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.