A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára azt kéri az Európai Bizottságtól (EB), gondolja újra, hogy Gyurcsány Ferenc ellenzéki politikus cégét, az Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t bízza-e meg a fejlesztéspolitika magyarországi működésének ellenőrzésével.

Csepreghy Nándor vasárnap a Parlament előtt tartott sajtótájékoztatóján értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az EB egy politikailag függetlennek nem mondható politikus négyfős cégét bízta meg a feladattal, ahelyett, hogy azt például egy nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégre bízta volna.

A politikai függetlenséget hirdető bizottság hogyan adhat hálapénzt Gyurcsány Ferencnek? Aki nem tudja, az tanítja, aki nem tanítja, az pedig alkalmas tanfelügyelőnek? – vetette fel a helyettes államtitkár. Azt is mondta, Magyarországon senki nem gondolhatja komolyan, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke képes lesz objektív, szakmailag elfogulatlan álláspont kialakítására.

Csepreghy Nándor emlékeztetett arra, hogy az 1992-ben alapított cég Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, jelenlegi DK-elnök érdekeltségébe tartozik, szavai szerint az Altus alapozta meg a politikus milliárdos vagyonát és tette lehetővé, hogy az „egykori KISZ-titkárból a Rózsadomb proletárja” legyen.

A helyettes államtitkár azt hangoztatta, a kormány kulcskérdésnek tartja a fejlesztéspolitikát, ezért is döntöttek 2014-ben arról, hogy megváltoztatják a 2020-ig szóló forrásokra szóló szabály-, és intézményrendszert. Utalt arra is, hogy vannak vitáik a bizottsággal, de szerinte ez nem kardinális kérdés, hanem megoldandó feladat.

Csepreghy Nándor arra is felhívta a figyelmet, az EB-nek számolnia kell azzal is, hogy az Altus megbízásának milyen következményei lehetnek az Európai Unióval szemben amúgy is szkeptikus magyar társadalomban.

A helyettes államtitkár elmondta, a héten több minisztériumot is megkerestek az Altus munkatársai; a kormányzati szerveknek bemutatott dokumentumok szerint megbízást kaptak az EB-től arra, hogy ellenőrizzék a magyarországi fejlesztéspolitikai rendszer felépítését az új időszakra vonatkozóan.

Közlése szerint az Altusnak négy alkalmazottja van, közülük az egyik Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök felesége, egy másik pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség korábbi elnökhelyettese.

Elmondta azt is, az Európai Unió eddig maga ellenőrizte ezt a folyamatot. Most pedig egy külsős cég kapott erre megbízást, ami „érdekes kérdéseket vet fel” – értékelte Csepreghy Nándor, aki szerint Gyurcsány Ferenc ellenzéki képviselő politikai szempontjait és politikai érdekeit nehéz lenne különválasztani a független szakértői munkától, amivel az EB az Altust megbízta.

100 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Csak fossatok ! Remélem elkapják a tökeiteket !
Az meg külön dráma lenne nektek, ha a Gyurcsány lebuktatna benneteket !
Mert a NAV is ellenőrizte a NAV -ot mindent ti magatok ellenőriztetek
azért van ennyi tetves korrupció !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kamazuka
@JAJMÁR: Az EU kíváncsi,mer e Orbán belemenni egy kétes kimenetelű buliba.Ha igen akkor lesznek veszteségek az ő oldalán is,de hogy bele rottyan az unió a saját döntésébe az is megeshet!
Erre jó példa valamelyik képviselő Brüsszelből,ki e szavakat intézte nem is oly rég.,,Ha az emberek megtudják valójában kik is önök?..és atöbbit meg kell nézni.
coni
Továbbra is az Unió ellenőrzi őket, jelenlegi ismereteink szerint nem túl pozitív eredménnyel (mivel minden 3. pályázat nem felelt meg).
A fejlesztés előkészítést mindig is külsős cégek végezték, nemzetközi konzorciumok akik elnyerték a munkát pályáztatás útján. Most az egyik tag az Altus.
JAJMÁR
@kamazuka: 21:11 Lehet, hogy igazad van, bár én már úgy látom, hogy csupán arról van szó, hogy az Altus kapott egy nemzetközi megbízást, és a kormány politikusai mérhetetlen módon irigykednek, és persze, félnek. Nem tudom melyiket jobban.
nezelodo
Lehet, hogy a Fletó, aki nyilván nem ma született bárány, kapott egy egy lehetőséget, hogy tanulmányozza a fidesz maffiát közelebbről.
izo
@Manhattan: Úgy látszik nem. Szerinted Brüsszelben mindent tudnak, mikor annyi hazugságot közvetítenek felé?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.