Örömömre szolgál, hogy a Fidesz korrupcióval terhes Európai Uniós pályázatainak felelősségét az Orbán-kormány rám kívánja helyezni. Kénytelen vagyok felhívni a kormány figyelmét, hogy eltévedt az erdőben – írja közleményében Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke.

Az elmúlt héten nyilvánosságra került a tény, miszerint 700 milliárd forint EU-s támogatást függesztettek fel a 2010 utáni súlyosan korrupiógyanús ügyek miatt. Ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy a tulajdonomban álló cég, az Altus Zrt. egy 11 nemzetközi céget tömörítő konzorcium vezetőjeként nyílt, nemzetközi megbízást nyert arra, hogy az összes, azaz mind a 28 Európai Uniós tagországban elemezze és értékelje a 2014 utáni időszak tervezési programjait és dokumentumait. Kénytelen vagyok közölni, hogy a fideszes kollegáimnak minden bizonnyal diszkalkuliája, azaz számértési problémái vannak.

Megjegyzem, vejek, politikai vazallusok, lekötelezett polgármesterek nem segítik, hogy képesek vagyunk nemzetközi versenyben az Orbán-kormány ellenszele közepette is dolgozni az Európai Uniónak.

107 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
Hiába szólalt meg Fletó,az idióta fitymaszosok úgyse értik,csak Gyurcsányoznak rendületlenül.:-)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
varrólány
@szandokan: 10.06 Zenén legalább nem lehet összeveszni , remélhetőleg!
Öröm nézni hallgatni nekem legalábbis! :-)
www.youtube.com/watch?v=xaNa9CLVtLI
Mobil123
@szandokan: Figyelj már nagy okos!!! Én csak jókat röhögök már!! A többiek meg már direkt baszogatnak ha nem vetted volna észre ! És bizony ügyesen elérik a céljukat mert ugrasz! :-)))
szandokan
@Mobil123: Az lehet, de nekem tetszik. Egyébként meg nem mindenki, és én tudom, hogy kik nincsenek ellenem. Van neked fogalmad, hogy milyen magasról sz...k az engem piszkálók fejére? Ahogyan te röhögsz (nő létedre elég csúnya dolog röhögni), úgy én is rajtatok. Mókás ez az egész már, abba sem hagynám.
szandokan
@varrólány: Mindig is jó ízlésed volt zenei téren, és intelligenciában is lekörözted itt a többi hölgyemény jelentős részét.
Mobil123
@szandokan: Tehát neked az az intelligens nő aki a szád íze szerint szólít meg ? Szar lehet neked. Mindenkinek megvan a véleménye és az hogy neked az nem tetszik a fenét sem érdekel. Lapozz akkor. A te intelligenciád sem veri a plafont.. Ráadásul úgy hogy előadtad ki vagy mi vagy (bár csak voltál!) . Tudod nálam ott kezdődik az intelligencia hogy nem hazudozik egyik a másiknak , nem tesznek úgy itt mintha nem ismernék egymást. . Ergo van mit javítanod magadon. És továbbra is csak röhögni való amit itt művelsz , műveltek.
szandokan
@Mobil123: Röhögjél csak, ha jólesik. Akik aljaskodnak, azokkal van bajom, nem akik értelmesen nem értenek egyet velem.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.