Palkovics László felsőoktatási államtitkár bejelentette a Felsőoktatási Kerekasztal keddi budapesti ülése után, hogy a felsőoktatásban tervezett változtatások jelentős részét visszavonják. Így megmarad a nemzetközi tanulmányok és a kommunikáció szak a jövőben is.

Palkovics László elmondta: a Magyar Rektori Konferencia (MRK) koncepcionális javaslatot tesz arra, hogyan alakítsák át a nemzetközi tanulmányok szak struktúráját, és ugyanez a helyzet a kommunikációs képzés esetében is.

Hozzátette, az MRK nem támogatta, hogy a pszichológia képzés osztatlanná váljon, így marad az eddigi osztott rendszer. Az MRK ugyanakkor egyetért a társadalmi tanulmányok szak kivezetésével. Szintén kivezetik a műszaki menedzser képzést alapszakként, de a mesterképzése továbbra is megmarad – mondta.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
@colibri: @bencemacska: Lehet a diákok már csak azért aggódnak, hogy befejezzék a sulit, és tudják, hogy utána úgyis lelépnek külföldre...ezért a többi nem érdekli őket...félek tőle, hogy ez áll a dolog mögött.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
len in black
Próbáltak volna nem visszavonulni!

Tényleg nem tűnik fel ez a húzd meg ereszd meg játék, amit a fidesz az első pillanattól játszik?
Elmennek a határig,sőt, át is lépik; ha nincs nagy ellenkezés megteszik, ha van nagy ellenkezés, nem teszik meg.
orbánék csak azt teszik meg, amit hagynak nekik, vagyis a magyar nép sara is, hogy itt tart az ország!!!

“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi.
De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”. - !!!
mate03
@szandokan: Akkor szerinted miért nem egyeztet!?
Toby
Gyengül a juh-hodály, felütötte fejét a száj-és körömfájás, azaz a mértéktelen hazudozás és az állandó zsebtömés !
kukac50
Pénzelvonásuk nem sikerül, a diákok keresztül húzzák a számításukat,egyre többször fog előfordulni.
papa.49
@len in black: Pontosan azt látod mint én, próbálgatják a határokat, hogy meddig feszíthetik azt a bizonyos húrt, de bexariak is mert ha van egy megmozdulás rögtön visszakoznak, megpróbálják másként lenyomni a torkunkon...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.