A Nemzetgazdasági Minisztérium működtetésében elindult a Gyere haza fiatal elnevezésű program, amelynek célja, hogy a külföldön dolgozó magyar fiatalok hazatérését segítse lakhatási és letelepedési támogatással, illetve megfelelő munkahely biztosításával – jelentette be munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár szerdán Székesfehérváron.

Czomba Sándor közölte, hogy elsőként a Londonban élő és dolgozó magyarokat célozták meg, és első körben a 100 millió forintos program segítségével 50 fiatal problémáját és hazatérését fogják segíteni. Mint mondta, a problémához mérten kicsi a program pénzügyi kerete, de sikeressége esetén rövid időn belül szélesíteni fogják a kört és már nem csak az Egyesült Királyságra fognak koncentrálni.

Reményét fejezte ki, hogy a következő hetekben, hónapokban elfogy a rendelkezésre álló keretösszeg, és a következő években több ezer fiatalt lesznek képesek „hazahozni”, mert országhatáron belül is óriási szükség van „ügyes kezű, magas tudású szakemberekre”.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jankó123
Akkora tülekedés lesz, hogy a letaposottak részére "a külföldről hazatérés közben megrokkantak visszavezetése a munka világába" elnevezésű programot is be kell majd vezetnie a Nemzetgazdasági minisztériumnak!
:-)))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Zolika85
Ha nem lenne meg az 50 fő én egyedüliként hazamegyek a 100 milláért ;)
Anna Mária
@Zolika85: Biztos nem nehéz megtalálni az illetékes elvtársat: feleztek és el van intézve! :D
len in black
Ne gyere haza!!!

A szürke ötven árnyalata létezik?
Igen, de nem itthon, ebben a szétrabolt országban - ITT CSAK FEKETE ÉS FEHÉR VAN!

Szeretni mást, lehet?
Igen, MERT MINDIG van másik.

www.youtube.com/watch?v=ECRRRcXycjI

Élj, és boldogulj, és felejtsd el még azt is, hogy honnan jöttél!
Semmivel nem tartozol, mert épp elég fájdalommal, lemondással fizettél az új életedért.
NE GYERE HAZA?
MIÉRT?
MERT ITT NEM SZERETNEK TÉGED, CSAK MEGGYALÁZNAK, KIFORGATNAK, KIFOSZTANAK! MINDENEDBŐL!!!
szaboria1
Akkora hazugok!!! Tegnap nyilatkozták, hogy már 100-on felül jelentkeztek is, hogy hazajönnének erre a feltételre. Csak azt elfelejtették közölni kiket is várnak haza informatikusokat és mérnököket.
karma1
@Rózsika Hatházi: Dragam, ne hulyezd le a gyerekedet, mert kismillio oka lehet annak, hogy hazajon. O azt hiszi, (talan), hogy orokre, de en elarulom Neked, hogy aki egyszer megkostolta a kinti eletet, a biztonsagot minden teren, az keptelen lesz visszailleszkedni a mai magyar valosagba - tudom magamrol. Bar egy ev nem volt tul sok ido, sajnos, az elso 1-3 ev a beilleszkedese, talan ezt nem tudtak (vagy akartak ) vegigcsinalni, majd megtudod idoben, mikor itthon lesznek. (De arra keszulj fel, hogy olyanok lesznek, mint a mergezett egerek. nem talaljak majd a helyuket.Tudom, sajat tapasztalatbol...:o))))
kukac50
Közmunkát és közmunkabért és albérletben lakást tud a kormány Nekik nyújtani!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.