A Semjén Zsolt által vezetett Országos Magyar Vadászati Védegylet közleményben világosított fel: nem szabad az őzgidákhoz nyúlni. Az enyhe tél miatt az őzsuták a megszokottnál korábban ellhetnek, és a következő hetekben könnyen találkozhatnak gidákkal a kirándulók – írták.

Kiemelik, attól, hogy az őzgida egyedül van, még nem árva és semmiképp se érjünk hozzá, sőt lehetőleg ne is közelítsük meg, mert ezzel lassú éhhalálra ítéljük. Ugyanis a gidát a suta akkor hagyja egyedül, ha veszélyt érez vagy táplálkozik. A gida ekkor ösztönösen meglapul. Ha ilyenkor megsimogatjuk, rajta és környezetén ott marad az ember szaga, az anyja már nem fogja elfogadni, szoptatni. Az elhagyott állat így lassan éhen pusztul, ha ugyan nem találják meg előbb a ragadozók.

Amennyiben valaki olyan helyen talál gidát, ahol eszerint veszélyben lehet, az adott területen vadgazdálkodásra jogosult szervezetet kell értesítenie – folytatják. Ennek hivatásos vadásza szakemberként megfelelően fog gondoskodni a gidáról. A vadászatra jogosult elérhetőségeit a legközelebbi település önkormányzatánál lehet megtudakolni.

A közlemény azt is kiemeli: a kutyák póráz nélküli sétáltatása természeti, védett természeti és vadászterületen szabálysértésnek minősül. A szigor szerintük ilyenkor különösen indokolt, mert más ragadozók mellett a kóbor és az elkószált ebek is fenyegetik a gidákat, amelyeket elpusztítva komoly kárt okozhatnak az őzállományban. A vad védelme érdekében a vadászok akár le is lőhetik a vadat űző kutyát, ha a veszély másként nem hárítható el.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
A vadászok kilőnek mindent következmény nélkül.
Gidát, pórázon levő kutyát, bármit, ami mozog. Még saját vadásztársukat is, ami szintén következmény nélkül marad, mert ugye az baleset.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Tibor43
Semjén Zsolték! El a kezeket a kormányzástól!!!
Toby
@papa.49: Semmilyen Zsolt nem védett állat, csak simán állat. Ergo: lehet lőni rá, mint a búcsúban a fapálcikás orbánc-figurára !
papa.49
@Toby: Szoktam is a falunkban már a céllövöldések nem adnak nekem puskát mert akármilyen elfuserált csúzlival is lelövöm amit akarok, legfeljebb nem egyből, de háromból tuti...
Toby
@papa.49: Itt az alkalom - Papa ! Az őzgidák nevében küldj egy meghívót ennek a szuper marha Tömjénnek...azt se bánom, ha 10-ből találod csak el !
papa.49
@Toby: Azt a vigyorgó tökfejét még hang alapján is eltalálnám!!!
kukac50
Semjén akkor ne vadásszon soha többet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.