A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár abban bízik, hogy több tízezer megváltozott munkaképességű, köztük fogyatékos ember kaphat munkát a következő években.

Czibere Károly az M1 aktuális csatornának adott csütörtök reggeli interjújában arról is beszélt, a megváltozott munkaképességű emberek, köztük a fogyatékossággal élők nemcsak zacskóragasztásra vagy dobozhajtogatásra alkalmasak, ahogy azt sokan gondolják, hanem sokféle munkára képesek, és gyakorlatilag a nemzetgazdaság szinte valamennyi ágazatában jelen vannak.

Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt négy-öt évben 43 ezerről 77 ezerre nőtt a valamilyen formában foglalkoztatott megváltozott munkaképességű emberek száma.

Az államtitkárt azzal kapcsolatban nyilatkozott az M1-nek, hogy szerdán Budapesten "munkapróbaközpontot" nyitottak. Czibere Károly elmondta, az intézmény célja, hogy összehozza egymással a megváltozott munkaképességű álláskeresőket és a munkáltatókat. Az intézményben feltérképezik az álláskeresők képességeit, készségeit, jártasságait, belső motivációit és azt, hogy miként lehet felkészíteni őket a munka világára.

Czibere Károly arra hívta fel a figyelmet, hogy a munkaadó cégeknek már nemcsak a különböző kedvezmények, támogatások miatt fontos a fogyatékossággal élő emberek foglalkoztatása, hanem azért is, mert – a visszajelzések szerint – megjelenésükkel pozitív hatással vannak a munkahelyi közösségekre.

Utalt arra is, a cégek nyitottságát jelzi az is, hogy évről évre egyre többen jelentkeznek a fogyatékosságbarát munkahely programra.

Az államtitkár szerint a cél az, hogy a fogyatékossággal élő vagy egészségkárosodott emberek szociális támogatások helyett munkából tudjanak megélni lehetőleg a nyílt munkaerőpiacról vagy ha ott nem kapnak állást, akkor az úgynevezett – államilag támogatott – védett munkahelyeken.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

aremy
@rugacs: azért téged is lehetne noszogatni füstölt csákány nyéllel.
ilyen víresen meg ne kolbászolj mert még a végén el vírzel. te nagyon
víres nemzetes.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
JAJMÁR
@verum: 11:56 Persze, de hát mára a fides neve egybemosódott egy csomó rossz, - hatástanulmány nélküli - intézkedéshez: Pl. trafikügy, lesötétített trafikok. Ha most kimondanák, hogy ez rossz döntés, és letépni minden fóliát, - sajnos - eggyel később lenne, mint időben, de még most se mondják. (Megfontolják,)
JAJMÁR
@rugacs: 18:23 Nem nekem, de nekem is címezted, ugye? Nos, ha tevékenyen részt veszel ebben, akkor talán munkaadó vagy. Akkor neked ez jó.

Ha viszont a másik oldalon állsz - és megjegyzem, hogy én nem, de semmi problémám a megváltozott munkaképességű emberekkel, - felhívom a figyelmedet a cikk utolsó bekezdésére.
A támogatások "helyett" szóra.
.
JAJMÁR
@JAJMÁR: 19:05 Érthetőbb lesz talán, ha hozzáteszem, hogy a megváltozott munkaképességű ismerőseim havi 30e Ft-ért dolgoznak.
mate03
@rugacs: Igen?Te is nyomék vagy,de lelki!
rugacs
Akinek inge, látom magára vette! :-))
volvós
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.