Valótlanságnak nevezte Győr polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökséget vezető miniszter állítását, miszerint a győri önkormányzat pénzt fektetett Quaestor-kötvényekbe.

Borkai Zsolt kijelentette: nem érti, miként lehet az, hogy Lázár János „tájékozatlanságából fakadóan, vagy bármi mástól vezérelve” valótlanságot állít, amellyel a város 130 ezer lakosát, a város vezetését és személyesen őt "negatív helyzetbe hozza”.

Emlékeztetett: a győri önkormányzat április elején már tudatta, hogy nincs értékpapírja a Quaestor Zrt.-nél.

Borkai Zsolt hangsúlyozta, kikéri magának, hogy valaki hazugsággal vádolja őt és a várost.

A politikus a sajtótájékoztatón három dokumentumot is bemutatott, amelyek megfogalmazása szerint maximálisan igazolják, hogy Győr csak államkötvényt vásárolt. Az egyik dokumentum egy idén január 13-án kelt adásvételi szerződés, amelyből kiderül, hogy az önkormányzat államkötvényt vásárolt.

A második dokumentum az Államadósság Kezelő Központ Zrt. honlapjáról származik, amely az államkötvény megvásárlását igazolja. Borkai Zsolt közlése szerint ezt az iratot a sajtótájékoztató előtt húsz perccel nyomtatták ki. A harmadik dokumentum a Keler igazolása, amelyet április 3-án egyszer már bemutattak.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@verőce21: Hát valahogy ugy. Én emlékszem, hogy évekkel ezelőtt ujsághirdetés alapján lehetett afrikai gyémántbánya részvényeket venni, a befektetett tőke 2x-ét igérték. Ott is sirtak az általában idős emberek, akik utolsó fillérjükből vették meg, majd pikk-pakk kiderült: csalás az egész és elvesztették a pénzüket.
verőce21
@eszegfu: (09:42) Átlag feletti hozam, alacsony kockázat: ez minden befektető álma. :)
Vannak még bőven piramisjátékok az országban, csak meg kell találni a vezetés által is támogatottat, ahol majd 5-6 év múlva kártalanítanak!
Éljen Orbán Viktor és kormánya!
eszegfu
@verőce21: Az utolsó mondatodat csak kiegészitem: Éljen, de máshol és nélkülünk!
verőce21
@eszegfu: (09:50) Nem fogja megfogadni a javaslatodat még vagy 15 évig. Úgyhogy jó lesz, ha igazodsz hozzá. :)
eszegfu
@verőce21: Hát elég "genya" dolog tőle! Pedig -- ha jól emlékszem -- Lázár azt mondta minden állampolgár adhat tanácsot O.V-nek.
soljanka
Akkor leegyszerűsítem: van két mutyiszes. Mindegyik mást állít. Ergo: egyik hazudik.
Fideszes kommunikációval: a fél fidesz hazudik. :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.