Balog Zoltán szerint ha mindenki tudja, érzi, hogy hová tartozik, akkor az őt befogadó közösség, illetve a nemzet is erőssé lesz. Az emberi erőforrások minisztere erről a maglódi református templom felújítása alkalmából vasárnap tartott hálaadó istentiszteleten beszélt.

A korábban négy évig maga is maglódi lelkipásztorként szolgáló tárcavezető köszöntőjében jó szívvel emlékezett meg arról a református gyülekezetről, amelyben "tanulóidőszakát" töltötte. Mint mondta, sokat tanult az itteni emberektől, valamint elődeitől. Utóbbiaktól például azt, hogy a templomajtónak mindig nyitva kell lennie.

Balog Zoltán a "tanulóévek" erőfeszítései között említette a helyben is sok vitát kiváltó ökumenikus imahét megszervezését, és kitért a maglódi és a kelet-német református gyülekezet közötti példaértékű kapcsolatra is. Szerinte a határainkon túli közösségekkel ápolt jó viszony azért is fontos, mert "túl kell, hogy nézzünk saját kerítésünkön".

A miniszter többször is hangsúlyozta: a vallási és egyéb közösségek összetartják az embereket, és ha sikerül értékes tartalommal megtölteni az időt, akkor mindenki jól érzi magát, az adott közösség pedig egyre erősebbé válik.

Az ünnepi istentiszteleten az igehirdetést követően Bálint Klára lelkész számolt be a 37 éve épült maglódi református templom felújítása, valamint a gyülekezeti ház építésének körülményeiről. Mint mondta, saját erőből sohasem futotta volna a rég vágyott beruházásra, de az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a környék önkormányzatai, illetve egyéni adományozók segítettek. Ki pénzzel, ki például a szószékkel, berendezési tárgyakkal, vagy épp saját munkájával.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
"...hogy a templomajtónak mindig nyitva kell lennie. "

Persze ! A közpénzből osztogatott milliárdok előtt !

Balog harangozó megtanult magasztos semmit mondani !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Égne a bőr a képemen, ha akár a Baloggal, akár másik fitymaszossal egy közösségbe kellene tartoznom.
kamazuka
Ami a Vatikánban zajlik mostanság,az miért nem példaértékű?
Mi is történik ott?
Nyílvános ingyenes fürdési lehetőség tisztaruha a hajléktalanoknak!
Gyerekek!
Amikor a perselyt odatartjátok erre is gondoljatok néha!
bakegya
@kamazuka: pontosan-és BALOG ÚR?-szolgál egy bűnszövetségre esküdött jogvégzettekből és átvedlett papokból összekapaszkodott "mutyológiát-sajátlábon meglovasítani képes államkasszafúrmányosokat,pénzért vásárolható álompolgárnak behazudott magyarkodókat,jószolgálattal példásan nagy privatizátorokat,de a SIMICSKA-MÉSZÁROS pénzestalicskázgatók kiszölgálását is erőből teszi,...a SZELLEMI TOPP-RONGY RÁZÁSRÓL GONDOSKODIK AZ EX PLÉBÁNOS HEBRENCS NAGYBESZÉLÓKÉJÉVEL .
verum
Mondja ezt a gazdájának, aki a nagy összetartozás érzésében szabadságharcot vív az ország neki nem kívánatos fele ellen.
Mondja ezt azoknak, kik kisemmizik a földet művelni akarókat, az állattartóknak, azoknak akik elől elveszik a lehetőséget, azoknak, akiknek a rovására milliárdosokká lesznek.
Igen, vannak érzések az emberben, de ez messze nem az összetartozás, hanem az igazságtétel követelése! Hogy korrupt, bűnöző egyénekkel nincs közösség, nincs összetartozás!
Balogh néha vegye kezébe a Bibliát és olvasson bele és borzadjon el, mert az a közösség, ahova ő tartozik érzelmei és cselekedetei alapján - a széles kapu felé halad!
Levendula
Hajrá!
Akik nem nyertek trafikokat, azok tartsanak össze a mostani trafikosokkal
Akiknek nincs munkájuk,, azok tartsanak össze a gazdag adócsalókkal

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.