Az Európai Bizottságnak fel kell mondania a szerződést az Altus vezette konzorciummal, és az elhibázott döntés kapcsán meg kell állapítani az esetleges személyi felelősséget – jelentette ki Deutsch Tamás a Napi Gazdaságnak.

Deutsch Tamás elmondta: lehetetlen, hogy állítólag nyílt eljárásban, állítólag több pályázó közül sikerült azt a konzorciumot kiválasztani a hazai operatív programok véghajtásának ellenőrzésére, amelynek zászlós hajója Gyurcsány Ferenc cége, az Altus.

Arról is beszélt, hogy az Európai Bizottságtól, évi ötmillió euróért, vagyis 1,5 milliárd forintért. Az Altus-ügyben felvetődik a burkolt pártfinanszírozás gyanúja – mondta Deutsch Tamás, hozzátéve: a két évre szóló megbízás összegét 520 munkanapra leosztva elmondható, hogy napi hárommillió forintért dolgozik az Altus vezette cégcsoport.

Gyurcsány Ferenc hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vendége volt, ahol azt mondta ezekre a számokra, hogy úgy tűnik, a Fidesz politikusai arra sem veszik a fáradtságot, hogy elolvassák a nyilvános adatokat.

Azt mondta Kálmán Olgának, hogy az 5 millió eurót 4 év alatt, 3 cég között, 12-14 projektre osztanak majd szét. A mostani projektre így néhány százezer eurót fizet az Európai Bizottság, azt is 11 cégnek. Ezt szétosztva nagyjából 10 millió forint jut egy cégre, egy több mint egy éves munkára.

Gyurcsány Ferenc azt is hozzátette, hogy erkölcsileg nem tartja aggályosnak, hogy az Altus kapta a megbízást.

67 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mobil123
"Deutsch Tamás az ismert tényeket sorolva elmondta: lehetetlen, hogy állítólag nyílt eljárásban, állítólag több pályázó közül sikerült azt a konzorciumot kiválasztani a hazai operatív programok véghajtásának ellenőrzésére, amelynek zászlós hajója Gyurcsány Ferenc cége, az Altus." - Akkor csak kérdem én te hülye hogy ezek szerint az is lehetetlen hogy ebben az országban csak olyanok nyernek el pályázatokat akik hozzátok állnak közel?!! Lásd mészáros , vő gyerek, simicska évekig stb.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
@feco fero: 07.19-re: dejcstompika nem matektanarnak ment ki az EU-ba, hanem twitterhuszarnak... Allitolag utobbibol jobban meg lehet elni...:O))))
nezelodo
Tompika, a te matekod szerint hány napig elemezgetheti a Fletó cége az EU-s pályázatokat abból a cullangokkal 10 milliárd Ft-ból, amit a ki tudja hol van beléptetőkapukért csengettek ki az adófizetők.Ráadásul ott a mi adóforintjainkat tapsoltad el, az Altust meg az EU fizeti. Vagy úgy gondold, hogy az elemzést is a Mészáros Viktornak kellene elvégezni?
wagabund
Ha eddig nem derült volna ki brüsszel urainak, hogy itt milyen sunyi a politika, akkor ezekből az altus elleni gyurcsányozó nyiltkozatokból kiderül...ugyanis itt már az unió vezetése lett megvádolva részrehajlással/korrupcióval/hozzánemértéssel...ráadásul ilyen dajcs féle vádol...
..ha brüsszel urai elolvassák a fordítást, akkor zárt körben azt kérdezik egymástól: minden magyar ilyen hülye? ez a baj kéremszépen.

Hajrá Dobrev!
sziha
@mate03: Ha meg annyi lenne... De mar az egesz bagazs ott tart, hogy ha 2-vel tobb lenne az IQ-juk, mar lehetnenek sult krumpli. Na, Tompika ez jocskan megfejeli...
mariaberta
És Ön F---sz király mennyiért nem dolgozik?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.