A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításai nyomán meghozta a szükséges intézkedéseket és erről az előírt határidőig tájékoztatta az ÁSZ elnökét – közölte a NAV a honlapján kedden. A számvevőszék márciusban tette közzé, hogy ellenőrzése hiányosságokat tárt fel a NAV-nál a belső szabályozottság területén, az irányítási eszközök aktualizálásában, valamint a kockázatkezelési rendszer és az ellenőrzési nyomvonalak kialakításával kapcsolatban.

A NAV közölte: az ÁSZ ellenőrzése döntően a 2009. január 1-jétől 2013. december 31-ig terjedő időszakra vonatkozott, az EUROFISC rendszer kapcsán pedig a 2011. február 8. és a 2013. október 31. közötti időszakot vizsgálta a számvevőszék.

Kiemelik: a NAV minden évben az előző évinél több bevételt biztosít a költségvetésnek, és ebben egyrészt a korszerű kiválasztási rendszerből adódó célzott ellenőrzések, másrészt a behajtási eredmények is fontos szerepet játszanak. A behajtás hatékonysága látványosan javult: 2010 elejétől a NAV munkatársai 26,8 százalékkal, 110 milliárd forinttal csökkentették a működő vállalkozások hátralékállományát. Az ellenőrzések szervezettségét és célirányosságát igazolja, hogy míg 2011-ben 326 milliárd forintot, addig 2014-ben már 582 milliárd forint adókülönbözetet állapítottak meg a revizorok. A NAV létrejötte óta az ellenőrzések hatékonysága így csaknem 80 százalékkal javult.

Közölték, hogy a hátralékállománynak az ÁSZ által jelezett növekedése hátterében a felszámolás alatti cégek tartozása áll, ezekben az esetekben ugyanis a NAV nem indíthat eljárást. A jogszabályok értelmében ugyanakkor ezeket a hátralékokat is bírságolni kell, ami a hátralékállományt duzzasztja, de a behajtásra nincs esély. Ezt az ellentmondást a NAV hosszú idő óta, évről évre jelzi a szaktárcának, továbbá ezeket az információkat átadja az ÁSZ-nak az évenkénti zárszámadás vizsgálatakor.

A főként a NAV előtti időkből származó hiányosságok jelentős részét a NAV már az ÁSZ vizsgálatának befejezése előtt, 2014-ben pótolta: az egyes szabályozók aktualizálására javarészt a gyorsan változó jogszabályi környezet miatt volt szükség, a NAV törvényes működését hiányuk nem veszélyeztette.

Az ÁSZ mellett az Európai Unió különböző ellenőrző szervei rendszeresen vizsgálják a NAV munkáját és működését, és mindeddig egyetlen érdemi kifogást nem emeltek a NAV tevékenységével kapcsolatban – hangsúlyozza a hivatal.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

zöldszem
@Toby: Nem háborgunk, nem vagyunk tengerek!!:))))
De, hányni azért hányhatunk?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Hellcat
Áháháháh :D Ezen de jót nevettem :D
tarhonya
majd ha ragyás tóni és mészáros lőrinc lázár jani vagyonosodási vizsgálata napvilágra kerül
akkor hiszek neki ! addig csak egy bábú a sakk táblán
és szerintem nem a királylány hanem az első sorban hargolo kis bábocska egyike
Toby
Ne háborogjatok !

- senki ellen nem indult büntetőeljárás !
- senkit nem mentettek fel !
- senkit nem vettek őrizetbe/tettek előzetesbe !
- senkinek nem kell tolmács !
- a NAV jól teljesített, sem andy -vén hülye vajnának nem kell adóívekkel bajlódnia, sem más csókosoknak !
- továbbra sem kell vizsgálni a cba-s "eredményeket" és a cukorbárókat !
- továbbra is ömlik az uniós pénz a termőföldet csak virágcserépben látott " gazdákhoz" !
- továbbra is reszkessenek a dohánycsempészek, a "nemzeti" trafiktrablókkal sem kell még foglalkozni, nyereséges az elsötétítő fólia gyártása !
zöldszem
@Toby: Nem háborgunk, nem vagyunk tengerek!!:))))
De, hányni azért hányhatunk?
Toby
@zöldszem: Amennyit tetszik, lehetőleg valamelyik fidsznyik csordatag pofájába !
Alzheimer Fauna
Ellentmondásosak az érzelmeim Vildikóval kapcsolatban.
Én - azt hiszem - az ő helyében azonnal felmondanék és egy percig se dolgoznék olyan gagyi helyen, ahol se egy ici-pici angol tolmács, se (és ezt a tavaly decemberi Goodfriend elleni feljelentése óta tudjuk) jogi végzettségű kolléga sincs…
Ugyanakkor igazságtalannak tartanám, ha kirúgnák, hiszen eddig jó vogonja volt a Gorbánnak, ráadásul (ezt a villamoson hallottam) hónapok óta intenzív nyelvtanfolyamon vesz részt, és ennek köszönhetően már (igaz, kis Jász akcentussal) kitud mondani egy kerek angol mondatot:
I am Groot.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.