A törvény kizárólag a dohánytermékek láthatóságát korlátozza, nem pedig a nemzeti dohányboltokba történő általános belátást – hívja fel a figyelmet az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. csütörtökön MTI-hez eljuttatott közleményében.

A társaság közleményében hangsúlyozza, hogy a nemzeti dohányboltok kiterjedt termékkör forgalmazására jogosultak, a törvényben szereplő elvárást többek között az üzlethelyiség berendezésének megfelelő kialakításával, az egyes termékcsoportok átgondolt elhelyezésével, akár a kirakat elsötétítése nélkül is teljesíthetik.

A ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. weboldalán közzétett arculati kézikönyv többféle lehetőséget is illusztrál a nemzeti dohányboltok kialakítására – írja közleményében a zrt.

A nemzeti dohányboltok kirakatainak teljes fóliázása széles körben alkalmazott, de nem kötelezően követendő megoldás a dohánytermék kiskereskedelmével összefüggő jogszabályok betartására.

Trafikos gyilkosság: reagált a fóliázásra az állami dohánycég

A cég közölte, hogy ellenőrzési feladatkörük a megkötött koncessziós szerződésekben foglaltak ellenőrzésére terjed ki, vélhető jogszabálysértés észlelése esetén felhívják a nemzeti dohányboltok figyelmét a hatóságok által ellenőrzött szabályok betartására is.

Az ND Nonprofit Zrt. hangsúlyozza, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezések értelmében társaságuk nem rendelkezik hatósági jogkörrel, szankcionálásra sincs jogosultságuk. A koncesszió ellenőrzésen felvett jegyzőkönyv nem tartalmaz olyan kötelező érvényű utasítást a nemzeti dohányboltok felé, amely a kirakatuk fóliával történő bevonását írná elő. A jegyzőkönyvben arra hívták fel a figyelmet, hogy a vonatkozó törvényi előírások sötétedés után nem teljesülnek maradéktalanul. A jelenlegi ellenőrzési szakaszban közel 3500 nemzeti dohányboltot vizsgáltak, 165 esetben tapasztaltak átláthatóságbeli rendellenességet.

De számos esetben előfordult az is, hogy az ellenőrzés során túlzott mértékű elsötétítést tapasztaltak. Megállapították azt is, hogy a nemzeti dohányboltok más jól felszerelt körülmények között működnek; megfigyelő kamerarendszereket, időzáras kasszarendszert működtetnek, naponta többször elszállíttatják a bevételt, pánikgombot köttetnek be, járőrszolgálatot vesznek igénybe.

A Magyarországon üzemelő egyéb kiskereskedelmi egységekhez képest a nemzeti dohányboltok biztonságvédelmi eszközökkel jobban felszereltek – írja közleményében az ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság.

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Érzéketlennek, ízléstelennek és rosszul időzítettnek tartom a cég közleményét. A tragikus esettel összefüggésben került a dolog napirendre, s ha azt érzik, hogy magyarázkodniuk kell, akkor nyilván van is miért, de semmiféleképpen nem tartom illendőnek az üzleti-biztonsági érveket. Mentegetőzés helyett más időpontban, szakmai fórumokon tegyenek javaslatokat a változtatásra.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@karma1: Akkor :) mert nem szeretnék fél munkát végezni
karma1
@human: Koszi, mar sikerult is! Holnap mehetek dolgozni! Koszike!...:o)))
csa-csa
.." a nemzeti dohányboltok más jól felszerelt körülmények között működnek; megfigyelő kamerarendszereket, időzáras kasszarendszert működtetnek, naponta többször elszállíttatják a bevételt, pánikgombot köttetnek be, járőrszolgálatot vesznek igénybe."

először is annyira felbátorodtak és eldurvultak a bűnözők, hogy curvára nem érdekli sem a kamera, sem a pánikgomb, sem az időzáras kasszarendszer! külön életveszélyesen megfenyeget - jó esetben - a rohadékja ha nem köhögöd ki a "kódot" mert hogy úgy sem hiszi el hogy nem tudod kinyírni.
másodszor ezt a - fogjuk rá -biztonságos rendszert ki is tudja termelni??
Knapp75
Aha, szóval a dohánybolton belül is dugdosni kéne a cigit, ezzel kiváltható lenne az elsötétítés... Nagyon értelmes, hogy még a saját vásárlóidnak sem mutathatod meg a kínálatot. :D
Gondolom akkor a szekrényből egyből egy sötét nejlonba kerülne az árú, nehogy kiszolgálás közben egy, a bolt előtt elhaladó, véletlenül betekintő állampolgár megtudja, mit árulnak a hatalmas "Nemzeti Dohánybolt" felirat alatt futó üzletben... :D

Egyébként számtalan megoldás van még:
a dohánybolt előtt 3-4 alkalmazott minden elhaladónak befogná a szemét, vagy a dohánybolt bejárata nem az üzlethelyiségbe nyílna közvetlenül, hanem egy kisebb labirintusba, amelynek az egyik kijárata vezetne a dohányboltba a másik pedig egy tüdőszűrő állomásra.
kinyílt a bicska a zsebemben
Ez a hozzászólás törlésre került. Többszöri törlés a felhasználó kitiltását vonja maga után.
verőce21
@Knapp75: (12:06) Vannak "értelmes" ötleteid még? :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.