Jelentősen szeretnék növelni a Napi Gazdaság olvasóinak számát, ezért is csökkentették az újság árát – erről a lap főszerkesztője, Csermely Péter beszélt hétfőn az MTI-nek.

A lap árát május elsejével 340 forintról 180-ra csökkent. A korábbi ár egy gazdasági szakújság ára volt, a közéleti lapok piacán ez hatalmas versenyhátrány lenne – mondta Csermely Péter hozzátéve: a Napi Gazdaság már nem gazdasági szaklap, hanem közéleti újság.

Azt mondta, a lapnak az árával is alkalmazkodnia kell az új piachoz, amelybe átlépett. Nagyon bíznak benne, hogy a folyamatosan gyarapodó olvasói szám végül indokolni fogja a lépést – jegyezte meg Csermely Péter.

Közölte, a lap megújítása várhatóan a nyár végéig tart, és akkor új nevet is kap az újság.

A Napi Gazdaság Kiadó Kft. április 20-án közölte az MTI-vel, hogy Liszkay Gábor, a Magyar Nemzet volt főszerkesztője megvásárolta a Századvég Gazdaságkutató Zrt.-től a Napi Gazdaság napilapot kiadó kft. százszázalékos üzletrészét. A közleményben azt írták: az átalakuló napilap irányultságát tekintve vállaltan polgári, konzervatív, mérsékelten jobboldali, azaz a jelenlegi belpolitikai viszonyok között kormánypárti médium lesz. Ennek Orbán Viktor miniszterelnök biztosan örülni fog, hiszen egy pénteken adott interjújában arról beszélt, jobboldali médiumok nélkül "tájékozódási zavar" van szimpatizánsai körében.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Úgy gondolom, ha egy szakemberek által készített lap azzal reklámozza magát - az a legfontosabb, amit tudnom kell róla -, hogy kormánypárti, azt a lapot nem szakemberek készítik, hanem megélhetési újságírók.
Toby
Nem tudom, hogy éppen most célszerű-e hivalkodni az orbáncsegg csókolgatásával, amikor hitehagyott birkák szakadoznak le a nyájból !
Satyala
Tényleg besírok, amikor egy önmagát újságírónak nevező emberke kerek perec kijelenti magáról hogy kormánypárti!
Tehát nyíltan felvállalja, hogy a híreket csak bizonyos szemszögből, elfogultan fogja az olvasói elé tárni, nem törődve a valósággal, csak a kormány álláspontját terjeszti, függetlenül annak igazság tartalmától! Már annyira hülyének nézik az embereket, hogy nem is próbálják titkolni az agymosási szándékukat.
Kíváncsi vagyok mennyien fogják olvasni!
Ahogy arra is, hogy akik olvassák, azok hogyan magyarázzák meg maguknak, hogy ugyan tudták az újságról hogy elfogult, és egyoldalú tájékoztatást ad, de még is onnan tájékozódnak!
Gondolom akik ezt teszik, azok az igazi birkák!
Anna Mária
Tegyék ingyenessé, a költségvetés biztosítson rá forrást: a munkahelyeken pedig vezessék be a reggelenként kötelező Napi Gazdaság-félórákat. Amikor Orbán neve elhangzik, a dolgozók felállva tapsoljanak.
Tuti siker, ki van próbálva.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.