Az Omega együttes visszautasítja Mihály Tamás "hangulatkeltő" állítását, miszerint ő a politikai érzékenysége miatt nem lesz ott az Omega Oratórium június 13-i koncertjén a felcsúti Pancho Arénában. A zenekar erről hétfőn közleményben tájékoztatta az MTI-t.

Nem felel meg a valóságnak, hogy Mihály Tamás azért nem vesz részt a június 13-i Omega Oratórium-koncerten, mert azt politikai színezetűnek tartja, és ez ellen tiltakozik. Részvételéről a beatmise sorozatban szó sem volt, ezzel együtt a politikának a felcsúti koncert létrehozásában semmilyen szerepe nem volt és nem is lesz, állításait vissza kell utasítanunk" – áll az Omega Management által megfogalmazott kommünikében.

Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa korábban a Klubrádióban beszélt arról, hogy "Felcsút (...) nem semleges koncerthelyszín". A zenész hozzátette: az Omega vonzereje az volt az elmúlt évtizedekben, hogy kellő távolságot tartott "mindenfajta széljárástól", de "úgy látszik, ez most már nem érvényes". Úgy vélte, amit az Omega most csinál, az "nem helyes" és ő "ebben a formában biztos nem vesz részt".

"Az elmúlt két esztendőben Mihály Tamás egyetlen koncerten játszott, a tavalyi Szabadságkoncerten, nem szerepelt sem az Omega Rapszódia, sem az Omega Oratórium produkcióban, sem itthon, sem külföldön. A beatmisekoncertek az Oratórium szabadtéri változatai, mindegyik valamiért, vagy valakiért szól, terveink szerint idén nyáron nyolc alkalommal" – szerepel az Omega hétfői közleményében, amely kitér arra is, hogy a sorozat első állomása a Budapest Parkban május 30-án lesz, a koncertet a volt Budai Ifjúsági Park emlékére ajánlják.

Mint írták, a második helyszínt egy véletlen hozta: Kóbor János énekes 2014 júliusában Dunai Antal meghívására ellátogatott a Pancho Arénába, ahol megtekintették a portugál-magyar U19-es mérkőzést. "A játék nem kötötte le őket, de a templomi szépségű stadion annál inkább. Ekkor fogant a gondolat, hogy a Pancho Aréna csodálatos helyszíne lehetne az egyik beatmise koncertnek".

A közlemény kitér arra, hogy az együttes menedzserével, Trunkos Andrással felkeresték az aréna igazgatóságát, ahol közölték: a játéktér védelme miatt ilyen eseményre nem tudják bérbe adni a stadiont.

"Néhány héttel később felajánlottak egy időpontot, június 13-át, ugyanis a bajnokság befejeztével haladéktalanul megkezdik a játéktér fűtakarójának és vízelvezető rendszerének teljes cseréjét. Ezen a napon rendezik a Finnország-Magyarország EB selejtező mérkőzést, amelyet a koncertre látogatók óriás kivetítőkön tekinthetnek meg. Az eseményt, a beatmisét az Omega Management rendezi és szervezi a Pancho Aréna névadója, Puskás Ferenc, valamint a stadion megálmodója és tervezője, Makovecz Imre emlékére" – áll a közleményben.

Kóbor János, az Omega énekese még márciusban egy sajtótájékoztatón az MTI kérdésére elmondta: a Budapest Parkban és az azt követő beatmiseturnén nem lép fel az Omegával Molnár György gitáros és Mihály Tamás basszusgitáros, ők az Oratórium produkcióban sincsenek benne. "Molnár György és Mihály Tamás nem érezte úgy, hogy szerepe lehet a templomi produkcióban, de ez nem jelenti azt, hogy egy következő fázisban is így lesz" – tette hozzá.

60 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Valaószínű, hogy kidobom a még meglévó omegás felvételeimet a sunyiba, ezek is becsücsültek a Pataky Kör Közepén Hányok féle törpeimádatba !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@karma1: Tökéletesen igazad van valamikor a hatvanas évek második felében pont ez ellen lázadtak, sokszor mellőzve is voltak, nem léphettek fel Pesten, most annak a brancs kölkeinek ,,behódol,, de nem ilyennek ismertem őt...
pistapapa
@Anna Mária; Ocsmánynak,fasisztának nevezed a magyart. Akkor húzz el a hazájukból!
human
A Pancso Aréna szimbóluma annak, aminek nem lett volna szabad megtörténnie. 25 éve legalábbis ebben reménykedett mindenki. Ha ezt Kóbor nem látja, akkor nem lát át a sztárvilág falain túlra.
karma1
@pistapapa: Aki itt egyfolytaban zsidozik, libsizik, rasszistaskodik, az speciel Mariner1, es ezen az oldalon semmi keresnivaloja, egy ontudatos magyarban sokkal tobb az erzes, ahelyett, hogy masokat sertegetne, ugyhogy te huzz el innen, ha egy ilyen alakot vedesz, es fokent ot tartod "magyarnak"
Mariner1
@karma1: Hát igen! Csodálatos dolog az internet. Bárki lehet bárki és bármi. Előadhatja magát akár magyarnak is...
De kilóg a lóláb! :-)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.