Holokauszttagadás miatt indítottak büntetőeljárást egy 33 éves gyöngyösi férfi ellen, az ügyben a Gyöngyösi Járási Ügyészség két évre elhalasztotta a vádemelést, ugyanakkor elrendelte a gyanúsított pártfogói felügyeletét, továbbá kötelezte őt arra, hogy látogasson el a budapesti Holokauszt Emlékközpontba – tájékoztatta a Heves Megyei Főügyész kedden az MTI-t.

Szalóki Zoltán közleményében felidézte, hogy a 33 éves gyöngyösi férfi tavaly szeptemberben a holokauszt megtörténtét kétségbe vonó, abból gúnyt űző képet tett közzé az interneten: egy közösségi oldalon megosztott és ezzel mintegy négyezer ismerőse számára hozzáférhetővé tett egy montázst, amelyen az egykori birkenaui megsemmisítő tábor bejáratának rajza volt látható. A kép egy közismert vidámpark logóját stilizálta, és azon egyebek mellett az "Auschwitzland, a világ legnagyobb mesetábora!" felirat szerepelt.

Emiatt a férfi ellen a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntett gyanúja miatt – végül ügyészi intézkedést eredményező – büntetőeljárás indult. A Gyöngyösi Járási Ügyészség a nyomozás lefolytatása után két évre elhalasztotta a vádemelést a büntetlen előéletű gyanúsítottal szemben, ugyanakkor – pártfogó felügyeletének elrendelése mellett – nevelő célzatú magatartási szabályokat írt elő a férfinak. Kötelességévé tette, hogy a saját költségén látogasson el a budapesti Holokauszt Emlékközpontba, és az ott megtekintett kiállításról számoljon be pártfogójának, valamint olvasson el egy a holokausztról szóló könyvet.

Ha a gyanúsított, aki beismerte a cselekmény elkövetését, nem tartja be a határozatban előírt magatartási szabályokat vagy nem tart rendszeres kapcsolatot a pártfogó felügyelőjével, a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása miatt emelnek vádat ellene – írta a főügyész.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
Ezek után egy gyilkost háromszázszor kellene kivégezni .Legalább...
Mariner1
Ettől egészen biztosan módosulni fog a véleménye...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.