A Jobbik házi csatornája, az N1TV új műsort indított, amelyben választópolgárok kérdéseit teszik fel politikusoknak. Az egyik meleg állampolgár arról érdeklődött, hogy a Jobbik megszüntetné-e azt, hogy a homoszexuálisoknak is engedélyezték az élettársi kapcsolat bejegyzését.

Jobbik: a melegfelvonulásokat is be fogjuk tiltaniForrás: N1TV

A kérdésre a Jobbik alelnöke, Apáti István konkrétan nem válaszolt, de kifejtette álláspontját a homoszexuálisokról. Szerint "ezeket a fajta kapcsolatokat a négyfal között, illetve a hálószoba magányában célszerű megélni". Azt is elmondta, pártja nem támogatja sem a melegek házasságkötését, sem pedig azt, hogy örökbe fogadhassanak.

Ám a jobbikos politikus ennél is tovább ment, amihez a riporter buzgón bólogatott:

A melegfelvonulásokat is be fogjuk tiltani – ezt szeretném hangsúlyozni – hiszen a heteroszexuálisok sem szoktak felvonulni (...).

Nem gyűlölöm ezeket az embereket, nem akarom őket üldözni, de a világörökség részét képező budapesti főtereken sem akarom őket látni. Főleg nem keresztény meg nemzeti jelképek meggyalázása közben.

152 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verum
A melegek azért vonulnak fel, mert nem másodrendű állampolgárok és ugyan olyan jogok illetik meg őket, mint bárki másokat.
A Jobbik most még csak betiltaná a felvonulást, de később már büntetné is.
Bárhogy is tagadják, ordas eszméik vannak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
@nemkati: ..jó...majd többször is...:)
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 19:39 Te 'is' konkrét kijelentéseket teszel, mert a vita lényege az, hogy meg akarod a másikat győzni. Egyébként mi értelme lenne?
A balkezesség okait, a balkezes gyerek nevelését tanultam, szakmám :)
Az más kérdés, hogy amit itt leírtam az még egy szeletkének se mondható, tanulmányokat tudnék írni róla.
A pici gyerek utánozza a felnőttet, ez igaz. A tárgyakat rövid idő múlva mégis átveszi abba a kezébe, amelyikre a felelős agyközpont utasítást küld.
Nos, lehet, hogy te annak a görbének a közepén helyezkedsz el, - ahol egyébként a legtöbben - és ezért mindkét kezeddel elég ügyesen bánsz.
(Úgy lehet egyébként leellenőrizni, hogy ha gondolkodás nélkül összeteszed a két kezed, az a veleszületett ügyesebb, amelyiknek a hüvelykujja felül van. Lábnál általában az a láb van felül, ha keresztbe teszed .)
Csizmás Kond
@JAJMÁR: Én nem vagyok tudós, csak amikor a kislányomon kipróbáltuk az utánozási kétséget amit az egyszerű tanítónéni mondott el nagyon meglepett és az egyszerű magyarázatával sokkal inkább meggyőzött az ő igazáról mint amit az újságok és kacsahírek szajkóznak.
A másik meggyőző példa, hogy apósom balkezes, minden eszközt balkézzel fog viszont a négy gyerekek közül egyik sem örökölte a balkezességet egy aprócska kivétellel, a feleségem semmi egyebet de a poharat balkézzel fogja meg.
JAJMÁR
@Csizmás Kond: 20:04 A tanító néni tévedett. A 6 éves gyerek már egyébként sem úgy utánoz, mint a 2 éves, neki már énképe van.
Nekem 2 fiam is balkezes, pedig a családban senki, egyik ágon sem. Soha nem is próbáltam őket "átszoktatni", jól elvannak így, megvannak az előnyei is.
(Még mindig jobbkezes terítéket teszek fel, aztán leülnek és átcserélik, én nem tudom megszokni.:) ... de nem is az a lényeg, hogy melyik kézzel, hanem, hogy jól... igaz?
Na, szia, mennem kell :))))
csa-csa
@verum: bizony kár és szomorú is. a kromoszómák kutatása e témában nekem elég "bizonyíték". A gyerekek neme is így ezen az elven alakul ki! ha ezt el tudtuk fogadni, a nemiség ilyetén alakulását miért nem? Természetesen lehet kételkedni, csak ne bántsák már Őket ilyen durván! Sokszor leírta már, nem kell szeretni Őket, szóba sem kell állni velük ha annyira nem tudják elviselni. Rendben! Csak hagyják Őket békében élni és dolgozni!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.