A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság jó pályán van, és egyre több nemzetközi elemző jelzi ennek a pályának a tarthatóságát.

Varga Mihály hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben azt mondta, a magyar gazdaság kiemelkedően jól teljesít, ezt nemcsak a magyar kormány állítja, hanem az Európai Bizottság (EB), a Nemzetközi Valutalap (IMF), a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD), a nagy nemzetközi intézmények, valamint a piaci elemzők is.

A miniszter kijelentette: olyan költségvetést készítenek elő 2016-ra, amely további növekedéssel, a hiány 3 százalék alatti mértékével és a fogyasztás növekedésével számol.

Az ellenzéki pártok bírálták a gazdasági növekedés szerkezetét, a sokféle adónemet, és szóvá tették a dolgozói szegénység mértékét.

17 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jankó123
Szóval a "Vezír" betegsége, a tudomány mai állásával ellentétben, mégis csak ragályos.
:-)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
verum
Véletlenül találó két cikkcím egymás alatt:
"Varga: a magyar gazdaság jó pályán van"
és alatta:
"Ezért szedték fel máris a fonódó villamossínt"

no comment.
Jankó123
A cikknél fényképen úgy néz ki, hogy ezerrel akarja emelni a tétet, de látom az arcán, hogy csak blöfföl!
:-)
Desischado
Neki biztosan jó, a milliós juttatásaival! A fideszes bandának dübörög a gazdaság, de nekünk sajnos a béka hátsófelénél is alább van!
mate03
@Jankó123: Elég sokat pókerezem!Varga arcából mint nyitott könyvből ,úgy olvasok! Blöfföl,és blöffölni is fog! Ha nem mondunk neki alint!
magyarbakancs
"Varga: a magyar gazdaság jó pályán van."
A gazdaság jó pályán lehet ,csak a falnak ne rohanjuk.
kukac50
A gazdaság jó irányba menne ha ti újabbnál újabb törvénnyel nem hátráltatnátok.
Ami működőképes azt nem rombolnátok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.