A bankok a mostani elszámolás során 744,4 milliárd forintot fizettek vissza devizahiteles ügyfeleiknek – mondta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke kedden Budapesten, az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén.

Az MNB alelnöke hozzátette: ebből az összegből 181,3 milliárd forintot kaptak vissza a már megszűnt devizahitel szerződéssel bíró ügyfelek.

Windisch László elmondta: a bankoknak 2,1 millió levelet kellett kiküldeni április végéig. Az MNB alelnöke szerint összesen 57 ezer levelet késedelmesen küldtek ki, ezek többségét 5 napon belül adták postára.

Csökkent, vagy változatlan

A banki elszámolásban érintett devizahitelesek 77 százalékának csökkent vagy változatlan a törlesztőrészlete – mondta a gazdasági bizottság fideszes a testület keddi ülésén

Rogán Antal elmondta: 51 százalék esetében egyértelműen csökkent, 26 százaléknál változatlan maradt. Kifejtette, hogy a tőketartozás szinte minden esetben komolyan csökkent, már csak azért is, hiszen a forintosításnak köszönhetően ezek a devizahitelesek mentesültek a hitelek átváltási árfolyamánál 17 százalékkal drágább jelenlegi svájci frank árfolyam hatásától.

Rogán Antal hangsúlyozta: akiknek nőtt a törlesztőrészlete, azok egy része már több mint 90 napja nem tudja törleszteni a hitelét. Ezek a hiteleseknél ki kell dolgozni új megoldásokat, mert esetükben már a lakások, a lakhatás védelme a fontos – emelte ki, hozzáfűzve, hogy a kérdés megoldására vonatkozó javaslat akár nyáron a kormány és a parlament elé kerülhet.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

36
Tegnap egy helyettes államtitkár, tulajdonképpen azt mondta izzadva, hogy
1. A devizahitel, soha nem volt deviza háttérrel rendelkező
2. Az MNB olyan képletet adott ki a bankoknak, ami alapján csak nekik jár pénz, ergo minden marad a régiben.
3. A miniszterelnök, összekavarhatta a CHF és az HUF viszonyítást, 1000 milliárd visszajár tényt.
4. Végül, a hitelszerződés, egy hibás, semmis szerződés
Ez mind igaz. Ezzel nyertek választást. De végül is, semmit sem csináltak.
papa.49
@36: Dehogy nem a saját sarukat megoldották, a bankoknál jelentkező ,,kiesést,, megfizeti a jó nép!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.