Idén júliustól bevezetik Szlovákiában a minimál-nyugdíjat, a társadalombiztosításról szóló törvény ezt lehetővé tévő módosítását szerdán harmadik olvasatban is jóváhagyta a pozsonyi törvényhozás. 

A minimál-nyugdíj intézményének bevezetésével Szlovákiában a mindenkori létminimum összegéhez kötik az öregségi és a rokkantsági nyugdíjak legalacsonyabb lehetséges összegét. Az intézkedés, amely a már több éve zajló nyugdíjreform részeként kerül bevezetésre, több mint 75 ezer nyugdíjast érint, ám csak azokra vonatkozik, akik legalább 30 éven keresztül fizettek nyugdíjjárulékot.

A minimál-nyugdíj összege a nyugdíjjogosultak által ledolgozott évek függvényében változik majd. Annak alsó összeghatára – amely harminc évi nyugdíjjárulék fizetést feltételez – a mindenkori létminimum 136 százaléka lesz, ami Szlovákiában mintegy 270 euró, megközelítőleg 80 ezer forint.

A 30 évnél többet ledolgozott nyugdíjjogosultak esetében a minimál-nyugdíj összegét úgy számítják ki, hogy a létminimum szorzójához – a kiindulási alap 136 százalékhoz – minden többletév után két százalékpontot, 40 ledolgozott év felett pedig évi három százalékpontot adnak hozzá. A minimál-nyugdíjak összegét minden év januárjában a létminimum aktuális összegének tükrében változtatják meg. A társadalombiztosításról szóló törvény vonatkozó módosítását a 150 fős szlovák parlamentben 77 igen szavazattal, 36 nem ellenében hagyták jóvá Robert Fico kormánypártjának képviselői, az ellenzék szinte teljes egészében a minimál-nyugdíj bevezetése ellen voksolt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.