A 2016-os költségvetési javaslatból is jól látszik, hogy a Fidesz továbbra is a családok mellett áll – hangsúlyozta Dunai Mónika, a Fidesz-frakció szóvivője szombati, budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen összefoglalta a jövő évi költségvetés családokat érintő tételeit. 

Az elmúlt években "az egykulcsos jövedelemadónak és a családi adókedvezményeknek köszönhetően, a jövő évi változásokkal együtt összesen 3600 milliárd forint" marad a családoknál – mondta Dunai Mónika.

Hozzátette: meg kell becsülni azokat az édesanyákat és édesapákat, akik munka mellett gyermeket nevelnek. Ezért vezették be a családi adórendszert, amely alacsony adókulcsot és családi adókedvezményt biztosít számukra.

A szóvivő kiemelte, hogy jövőre emelkedik a kétgyermekes családok családi adókedvezménye, így 350 ezer családnál marad több pénz. Mint mondta, 2016-tól négy év alatt a kétszeresére, 20 ezer forintra fog nőni a két gyermeket nevelő szülők adókedvezménye, jövőre 12 500 forint lesz havonta, gyermekenként.

Dunai Mónika azt is hangsúlyozta, hogy jövőre 16-ról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó (SZJA) kulcsa, ez négymillió embernek jelent adócsökkentést, összesen 120 milliárd forint értékben. Példaként említette, hogy az SZJA csökkenésével és a családi adókedvezmény növekedésével egy olyan családnál, ahol két minimálbért kereső, két gyermeket nevelő szülő van, akár havi 7100, egy két átlagkeresős és szintén kétgyermekes családnál havi 9500 forinttal több marad jövőre.

Kitért arra is, hogy a kis keresetűek adócsökkentésével a legalacsonyabb jövedelmű körülbelül 110 ezer családnak garantált, hogy "gyakorlatilag a bruttó fizetésük marad a zsebükben". Elmondta, folytatódik a házasságkötési adókedvezmény, a GYED extra, júliustól elérhető a családi otthonteremtési kedvezmény, valamint 58-ról 70 milliárd forintra nő az ingyenes gyermekétkeztetésre fordított támogatás.

A családokat érintő, a jövő évi költségvetésben szereplő intézkedéseket és terveket összegezve azt mondta: azok "biztonságot, stabilitást és kiszámíthatóságot jelentenek minden magyar embernek, és kiemelten a családoknak".

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
Utóbbi egy-két napban annyi vicces dolgot hallottam tőlük. Kész kabaré ez a kormány.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Ha végre a fütyisz NEM AKARNA ANNYIRA A CSALÁDOKON SEGÍTENI, BIZTOS JOBBAN IS JÁRNÁNK!!!
paolo006
Mónyika! A kedves mama hogy van? A cimborám kiment abba a rothadó bűzlő Németországba dolgozni és az itthon élő gyermekei után kap 180 eurót koponyánként. Most akkor mi a műfasz van a családok támogatásával??? Fogyatékos buckalakók. Nem kellene mindent ellopni, talán akkor haladnánk előre. A fene azt a telhetetlen gátlástalan mocskos pofátokat.
papa.49
Mondjuk akinek éppen felmondtak az feldughatja magának a ,,kedvezményeket,, nem kedvezmény hanem ,,MUNKAHELY,, kellene minden dolgozni tudó, akaró embernek hülyetyúk!!!
Mézike
@kakaósbögre: Úgy hogy a milliomos családok , jómódú családok zsebbe maradt pénzét is hozzáadják. Akik pedig a béka segge alatt élnek, lásd. Közmunkások, munkanélküliek, nincsenek benne , mert ők nem tudnak kihasználni adókedvezményeket , illetve a rizsacsökkentésük, egy évben nem éri el egy jómódú család egyhavi megmaradt pénzét.
Na! Érted?
justhpeter
Ez az új Mónika show ? Hát kedves Mónika, bevezetésül egy kérdés: Mikor jártál utoljára boltban ? Vajon mennyi fogalmad van az árakról ? Mindjárt befejezésül egy tanács: Ne a főnököd fejéből nézd a családok helyzetét, a főnököd a fejét ugyanis a seggében hordja.
karma1
Aha, ertem. Azert rakja utcara az anyukat a Down koros gyermekevel. Mit tenne veluk, ha nem allna ennyire a csaladok mellett? Agyament:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.