Két fideszes politikus, Lázár János, valamint Farkas Sándor érdekeltségei is felkerültek a legtöbb agrártámogatást begyűjtő cégek százas toplistájára – írja a Blikk.

963 millió forintos agrártámogatástól lehetett bejutni a lap által összeállított top 500-as listára, amin azt szedték össze, mely cégek kapták a legtöbb agrártámogatást az elmúlt években.

Az 500 cég összesen 1089 milliárd forint állami és uniós pénzre tett szert 7 év alatt, ez az összes kifizetett agrártámogatás csaknem egyharmadát teszi ki.

Csányi Sándor OTP-elnök cégei az elmúlt két évben összesen 33,4 milliárd forinthoz, Simicska Lajos érdekeltségei pedig 24,8 milliárd forinthoz jutottak, miközben Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester Aranykorona Mezőgazdasági Zrt. nevű cégével került a listára. Ők 2007 és 2015 között részesültek 1,846 milliárd forint közpénzben, a polgármester tavaly vásárolta be magát.

Farkas Sándor, a mezőgazdasági bizottság alelnöke Kinizsi 2000 Mezőgazdasági Zrt. nevű cégével 3,8 milliárd forintot kaszált. Lázár Jánosnak csak 2 százalékos, de rokonainak nagyobb érdekeltsége van a Gorzsai Mezőgazdasági Zrt.-ben, amely 3 milliárd forintos támogatást kapott az elmúlt években – írja a Blikk.

21 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
zöldszem
Legyen 100 hold földjük, de az mind rajtuk!!
human
@ilos: Parlagon hagyott föld, mint a kishantosi biogazdaság? Te szedsz valamit amitől ennyire vak vagy?
Desischado
Ne mi nyerjük a legtöbbet! Ugye, férgek? Egy igaz cselekedetek sincs!
Bercifiu
Ha nyitok egy suszter műhelyt, én mennyit kapok?
Szerintem egy mezőgazdasági tárogatót, magyarul lófa@t.:
evacica
Így kell ezt Fideszéknél csinálni, Lázár megmondta mindenki annyit ér amennyit szerez! De nem látom Lévai Anikó mennyit kaszált a földjei után? Gondolom ő se maradt pénz nélkül. Ne hogy már sajnálnom keljen szegény asszonyt,hogy neki és kis családjának nem jut a jóból.
Toby
Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy ki dugta el a tolmácsok névsorát, illetve, hogy a Cosa Nostra mikor jön tanulmányútra úgy, hogy az időpont ne ütközzön az orosz maffia és a chicagói Delgano-klán látogatásával !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.