A IX. kerületi Merényi Gusztáv Kórházban járt a 444.hu egyik olvasója.

Mint írta, az egyik rokonát combnyaktöréssel műtötték, majd elhelyezték egy szobában, hogy lábadozzon. Az egészségügyben dolgozó olvasó szerint ilyenkor különösen fontos a steril körülmény, amit a kórház sajnos csak így tudott megoldani.

Amikor azt hiszi, mindent látott a magyar egészségügyben, jön ez

Amikor azt hiszi, mindent látott a magyar egészségügyben, jön ez

55 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Gondolom az illetékes elvtársak erről sem tudnak ahogy vargamisi sem tudott róla hogy nincs kréta.
Az a kibaszott ablak minimum 30 éves elvtársak.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eugen4402
@karma1 Ne is törődj az izo-val. az lesz a vége, hogy a vőgyerek a nagy kapkodásban ezt az izo-t tekeri be a foglalatba izzó helyett. :-)
human
@picike: A közintézmények élén a vezetők cseréje fideszesre már 2010 előtt megkezdődött, ugyanis az önkormányzati választásokon a fidesz sorra nyerte a posztokat így többségbe került. Már 2010 előtt elkezdték az elmebeteg összevonásokat megtakarításra hivatkozva. Ennek következménye elbocsátások lettek. A városunkban kitalálták, hogy az intézmények ellátását nem helyi vállalkozásokkal oldják meg, hanem 50 km-ről bejáró csókos céggel. Ez ugyan mennyi "megtakarítást" is jelenthet?
ilos
@papa.49: @papa.49: Sajnos láttam, kis odafigyeléssel az is lehetne normálisabb. Ki is volt ott sokáig az igazgató? (Megfejtés: Horn Gyula unokahúga, Havas Szófia :) )
papa.49
@ilos: Hány éve már nem ő az igazgató???Kb. 6-7 éve, akkor a mostani mit csinált megmondom semmit!!!
panellproli
A magyar ezt érdemli. Mikor volt az egészségügyisek tüntetése, hány civil állt melléjük és ment az utcára, hogy jelenlétévél jelezze, hogy nem csak a nővér vagy az orvos béréről van itt szó hanem a saját egészségéről?!Mindenki akit hónapokon keresztül várakoztatnak a vizsgálatokra csak annyit tud hozzáfüzni, hogy akkor dögöljek meg? -hát igen ez lesz a sorsunk ha nem lépünk a tettek mezejére. Ugyanis a fidesz a szép szóból semmit sem ért-nem is akar érteni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.