Napról napra nő a keserűség a Fideszben: a párt helyi vezetőin és polgármesterein csattan a kormány rossz döntései miatt az emberek haragja. Most megkérdezték őket arról, mi lehet a Fidesz népszerűségvesztésének az oka. Névvel senki sem mert nyilatkozni a hvg.hu-nak.

 Nemrég odajött hozzám egy néni azzal, hogy Orbán Viktort félrevezetik és becsapják. Szerinte, amíg a miniszterelnök Brüsszelben küzd a magyarok szabadságáért, addig bizalmasai itthon lopnak. Mások is úgy vélik, ha a miniszterelnökhöz eljutna, mi zajlik az országban, azonnal rendet tenne

- mesélte egy észak-alföldi polgármester a lapnak, aki saját maga is elégedetlen a párt irányvonalával.

Egy országosan ismert politikus pedig azt mondta, ha ő névvel nyilatkozna, csak dicsérne, de "ehhez most nincs kedve".

A helyi vezetők számára az is probléma, hogy a pártszervezet "lefagyott", senki nem tájékoztatja őket a központból arról, melyik döntés miért születik. Sőt, az októberi önkormányzati választások óta ritkábban hívnak össze fórumokat, taggyűléseket is. A vezetés tehát elvesztette a kapcsolatot a hétköznapi emberekkel.

Soha nem szerettem hangoztatni, hogy fideszes vagyok. Mindig azt mondtam, hogy a választók problémáit igyekszem megoldani: leaszfaltozni az utcán, megoldani a csatornázást. Így még a baloldalról is kaptam voksokat. Most viszont egyre gyakrabban kapom meg: ’rohadt fideszes’. Nem hiszem, hogy ezzel az én munkámat minősítik

- osztotta meg tapasztalatait egy dunántúli város képviselője.

A helyzeten az elbukott veszprémi és tapolcai választás csak rontott: az aktivistákra sokan rácsapták az ajtót, mondván majd akkor szavaznak a Fideszre, ha az ő házuk is napról napra nőni fog. Az emberek "harácsolást" emlegetnek és azt, hogy akkora a korrupció, mint a szocialisták idején volt.

A hvg.hu forrásai úgy vélték, leginkább Rogán Antallal és Lázár Jánossal van baj, Orbánt még mindig szeretik. Igaz, egyesek szerint a miniszterelnök "elfáradt", "nem bírja a kritikát" és  a Fidesz további lejtmenetére számítanak.

183 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Mézike
@human: Persze hogy nem. Mert a magyar felsőbbrendű faj. Szerintük.
Tényfeltáró
Nem eléggé gyakran, mert még mindig a narancs pestist terjeszted.
spu00
@Mézike: A megnövekedett adósság 2010-re vonatkozott, de hát jó volt bele kötni amit úgy is tudott. Valami jó Önnek is juthat.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.