Pintér Sándor egy írásbeli kérdésre adott válaszában azt fejtette ki, hogy az új szupertraffipaxok máris elérték a hatásukat és máris csökkent a balesetek száma.

Mióta szolgálatba állították a szupertraffipaxokként ismertté vált új sebességmérő berendezéseket, kevesebben haltak meg, vagy szenvedtek súlyos sérülést az utakon – írta Pintér Sándor belügyminiszter írásbeli válaszára hivatkozva pénteken a Magyar Nemzet.

A tárcavezetőt Mirkóczki Ádám, a Jobbik politikusa kérdezte arról, hány gyorshajtót sikerült megfogni a Komplex Közlekedési Ellenőrzési Pontokkal (KKEP), és milyen bevételre tett szert a rendőrség a bírságolásból. Pintér Sándor válaszában azt írta: a készülékeket elsősorban nem anyagi megfontolásokból, hanem a közlekedésbiztonság javítása érdekében helyezték üzembe.

A miniszter adatai alapján 2014. március és április 26. között 24 ezret meghaladó, míg 2015 ugyanezen időszakában valamivel kevesebb, mint 21 500 alkalommal szabott ki bírságot a rendőrség sebességtúllépés miatt.

A vizsgált egy hónap alatt tavaly 42 halálos, 384 súlyos és 864 könnyű sérüléssel járó, míg az idén 36 halálos, 367 súlyos és 904 könnyű sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
@nezelodo: Mivel most csökkent a balesetek száma, hát gyorsan kijelentették, hogy ez miatt történt. Matolcsy is eljátszotta ezt mikor összekötötte gazdaságpolitikáját a születések növekedésével. Csak az volt a bibi, hogy akkor 6 hónap alatt kellett volna a babáknak megszületnie :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Csizmás Kond
...jopofika a paxos...én is beleszaladnék...:)
Toby
PintérKÉM ! És mennyit sikerlt kaszálni, beérkeztek a traffik árai ? Vagy még másra is fussa a beszedett sarcból ?
Orbánc - a geci ! - ellen indult már szab.eljárás ? És Ráhelka ellen ?
Csak kérdezem...unalmamban...
mate03
@Freewolf: Nem csak vidéken! Mindenütt!Pintér keresztapa ,azt ígérte hogy fél éven belül rend lesz az országban!Azóta eltelt majdnem hat év! A gyilkosságok a rablások száma, az egekben! Pintér úr !Nem illene lemondani!?
nyanya001
Igen, különösen azokkal, akiknek lézerblokkolóval van ellátva
a kocsija, ilyenek többnyire a parlamentnél parkoló kocsik ...
Anna Mária
Pintér csak szerénykedett.
Ő maga tett csodát.
craven
milyen gyerekek születtek??? ez a kérdés...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.