A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Fideszt, mert szerintük valótlan és gyalázkodó kitételek szerepelnek a pártnak a civil szervezettel kapcsolatos pénteki sajtóközleményében.

A szervezet az MTI-vel pénteken azt közölte: a Fidesz elfogadhatatlan stílusú, "sötét időket idéző" közleményében hamis állítások olvashatók, a valótlan és gyalázkodó kitételekért bíróságon vesznek elégtételt.

A Fidesz közleményében az áll: a "nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit teljesítő álcivil Helsinki Bizottság pofátlan módon a fekete-fehér adatokat is próbálja meghamisítani" a bevándorlókról. A közlemény szerint a bizottság "hazugságaival" szemben 2014-ben a menedékkérők négyötöde, mintegy 35 ezer ember nem háborús övezetből érkezett Magyarországra, "tehát megélhetési bevándorló volt". Idén májusig a menedékkérők 17,3 százaléka érkezett háborús övezetből, vagyis az illegális határátlépők nagy többsége nem politikai menekült – írta a Fidesz.

A Magyar Helsinki Bizottság közleményében kifejtette: bár egy az ATV keddi adásában közölt adatnál – a 2015-ben ideérkezett menedékkérők 75 százaléka afgán, szíriai és iraki volt – a szervezetet szerepeltették forrásként, ők olyat sosem tettek közzé. Az állításuk az volt, hogy míg 2015 első két hónapjában a Koszovóból érkezők adták a menedékkérők túlnyomó részét, márciustól kezdve háborús és egyéb válságövezetekből érkezik a menedékkérők túlnyomó többsége. A kérelmezőknek a hivatalos statisztikák szerint márciusban 65, áprilisban pedig 70 százaléka Afganisztánból, Szíriából vagy Irakból származik – emelték ki.

Megjegyezték: a kommüniké manipulálja a statisztikákat, amikor azt állítja, hogy 2014-ben a kérelmezők 80 százaléka nem háborús övezetből jött. A szervezet hozzátette, az Eurostat adataira hivatkozott, amelyek szerint tavaly a Magyarországon menedékjogért folyamodók 21 százaléka Afganisztánból, 16 százaléka Szíriából, két százaléka Palesztinából, egy százaléka pedig Irakból érkezett, ami "testvérek közt is 40 százalék".

Úgy fogalmaztak: lehet zsonglőrködni azzal, hogy Afganisztán háborús övezetnek minősül-e, de ahhoz nem fér kétség, hogy az ottani súlyos belső fegyveres konfliktus elől menekülőket megélhetési bevándorlónak minősíteni cinikus és embertelen dolog.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Az esetleges vesztes pert remélhetőleg bemondja a habony-híradó, vagy nem.
Dr. Felipe
Az esetleges vesztes pert remélhetőleg bemondja a habony-híradó, vagy nem.
pbalage
@Dr. Felipe: a retekállam retekhíradója a degenerált fibbikhuszároknak.
sziha
@Dr. Felipe: Befogja, csak mast kontosben... "Haromszor megfejeltuk a terduket, es a hazaarulo rugasokat vesevel, es gyomorszajjal haritottuk."
kukac50
Orbán befoghatná a száját és szégyenkezhetne az miatt,hogy 500 ezer Magyar ment ki az országból megélhetési bevándorlás céljából.
Kérdezte valaki a bevándorlókat,hogy vállalnának e közmunkát 47 ezerért ? Magyarországon más nincs!
justhpeter
Magyarországon a fideSS jogképes még ?
nemkati
@justhpeter: Sajnos úgy tűnik, hogy ők annak tartják magukat. Valójában már régen nem azok. Csak sajnos megteremtették azt a mára élhetetlen Magyarországot, ahol ők még annak számíthatják magukat, és a birka nép még ezt el is fogadja. :(

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.