A kormány benyújtotta az Európai Bizottságnak a 2014-2020-as uniós ciklusra vonatkozó Vidékfejlesztési Program (VP) átdolgozott változatát, így mintegy 1300 milliárd forint vidékfejlesztési forrás felhasználása kaphat zöld jelzést Brüsszelben – közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési államtitkársága az MTI-vel.

A benyújtást követő formális bizottsági eljárások maximum 60 napot vehetnek igénybe. Ennek megfelelően a VP jóváhagyása várhatóan már júniusban megtörténik, onnantól kezdve bármelyik jogcím megnyitható – mondta az agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkár.

Kis Miklós Zsolt hozzátette, az egyes jogcímek megnyitásához további előkészítő munka szükséges: a pályázat-előkészítő munkacsoportok kidolgozzák az egyes pályázatok részletszabályait, az eljáráshoz szükséges formulákat. Zajlik továbbá az új követelményeknek megfelelő informatikai rendszer kialakítása a pályázatok befogadásához.

Emlékeztetett: a Vidékfejlesztési Program megvalósítására 2020-ig mintegy 1300 milliárd forint áll rendelkezésre. A program legfontosabb fejlesztési céljai közé tartozik a vidéki munkahelyek megőrzése és új munkahelyek teremtése a mezőgazdaságban. Különösen fontos ez a munkaigényes ágazatokban, mint az állattenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés vagy az élelmiszer-feldolgozás.

A program forrásainak 34 százalékát fordítja a kormány munkahelyteremtő beruházásokra, ennek mintegy a fele – csaknem 200 milliárd forint – az élelmiszer-feldolgozóipar technológiai, erőforrás-hatékonyságot javító és hozzáadott értéket növelő fejlesztéseit jelenti – hangsúlyozta a szakpolitikus.

Hozzáfűzte: a kertészeti ágazat 72 milliárd forintnyi összegben részesül, de az ágazatban dolgozók, gazdálkodók további forrásokat igényelhetnek még az öntözésfejlesztési, az élelmiszeripari és a kockázatmegelőző beruházásokra fordítható források terhére is.

Kis Miklós Zsolt kiemelte: a kormány stratégiai célként kezeli a klímaváltozásra történő felkészülést. Ezért összesen 432 milliárd forinttal ösztönzi a környezetkímélő gazdálkodási módokat, a megújuló energiák használatát, az erdőterületek növelését és a minőségi, fenntartható erdőgazdálkodást.

Emellett a VP a kis- és közepes – főként családi – gazdaságok támogatását helyezi előtérbe, hiszen ezen vállalkozások jelentős munkahelyteremtő képességgel rendelkeznek és a legtöbb embert foglalkoztatják.

A fiatal gazdálkodók kiemelt célcsoportjai az új vidékfejlesztési politikának. Elkülönített forrásokkal, nagyobb támogatási intenzitással és külön tematikus alprogram keretében segíti a képzett, ifjú gazdákat a kormány. Új mezőgazdasági vállalkozás létrehozására 38 milliárd forintot, ezen felül további 40 milliárd forintot különített el a kabinet a fiatal és képzett mezőgazdasági szakemberek beruházásainak támogatására.

A Vidékfejlesztési Program elsődleges haszonélvezői a kis- és közepes méretű gazdaságok lesznek, a korábbi gyakorlattal ellentétben a támogatások legalább 80 százaléka kizárólag számukra lesz hozzáférhető – hívta fel a figyelmet az új támogatáspolitikára az államtitkár.

A VP a vidéki térségek fejlesztésére, a helyi gazdaság és a közösségek speciális igényeire reagáló szolgáltatások biztosítására is lehetőséget nyújt. Mindezt a kiegészítő jövedelemszerzési formák és a kis gazdasági szereplők együttműködéseinek ösztönzésével, a helyi közösségi szolgáltatások és infrastruktúrák fenntartható fejlesztésével, valamint a közösségi tervezésen alapuló, LEADER típusú fejlesztésekkel, összesen közel 200 milliárd forintos pályázati forrással kívánja megvalósítani a kormány.

A 2007-2013-as időszakhoz képest jelentős változás az új, egységes rendszerhez illeszkedő, pályázóbarát eljárásrend, az egyszerűsített támogatástípusok bevezetése és az egyszerűsített elbírálás. Jelentős új eleme a vidékfejlesztési programnak, hogy immáron lehetőség lesz a beruházási jellegű pályázatok megvalósításához előleg igénylésére. Ezzel azokat is segíteni tudjuk, akik hitelképesség és kezdőtőke hiányában nem tudtak pályázni a korábbi időszakban – mondta Kis Miklós Zsolt.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Toby
Vajon hány nyalogány "gazda" várja a termőföld alapú ingyenpénzt, vagy hány vegytiszta " civil" csorda tartja markát a Nagy Pénzért ?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Lackó50
"az egyes jogcímek megnyitásához további előkészítő munka szükséges: a pályázat-előkészítő munkacsoportok kidolgozzák az egyes pályázatok részletszabályait, az eljáráshoz szükséges formulákat. Zajlik továbbá az új követelményeknek megfelelő informatikai rendszer kialakítása a pályázatok befogadásához"
Ha most készítik még csak a pályázati kiírásokat, akkor már meg is van a pénzek gazdája. Kizárólag olyan feltételek lesznek, hogy más a közelébe se tudjon jutni a pénzeknek. Majd kitalálják, hogy a mezőgazdasági területeket ki kell világítani energia takarékos izzókkal, hogy éjjel is tudjanak dolgozni és a pályázatot egyenesen Orbán elvtárs vejére fogják szignálni. (Lehetőleg egy olyan cégére, ami Szlovákiába van bejegyezve, hogy az adót is ki tudja kerülni.) Csupán megfogalmazás kérdése, hogy kinek legyen címezve a pályázat. Kíváncsi lennék, hogy ebből mennyi jut majd Mészáros úr, - mint ifjú kisgazdálkodó - zsebébe vándorolni.
Anna Mária
Ezt a pénzt picinykét bonyolultabb lesz megkapni, mint az előzőeket.
Lesz is nagy szentségelés, fogcsikorgatás, EU-szidás! Háháhá!
Desischado
A banda már dörzsölheti a markát, lesz bőven mit ellopni! Vagy mégsem? Remélem, az utóbbi!
bakegya
ZÁROLNI-az összes fidess-és imádkozó reformátor sáskát- a teknőssel az élen!-még mielőtt visszafoglalnak bennünket az oroszok.
mate03
@Anna Mária:! Örülnék ha megkapnánk! De Szigorúan EU-felügyelettel,mert különben megint lába kélne,mint valamennyi rögnek!
bence
@Desischado: ! Remélem , hogy egy huncut kanyit sem kapnak !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.