Kizárólag Orbán Viktor jó barátjának, a felcsúti polgármesternek a testvérét hívták meg a Várgondnokság közbeszerzésére. Mészáros Jánosék cégétől közel 300 darab eszközt rendeltek: például csillag-, imbusz- és villáskulcs, kalapács, satu, pajszer, WC-pumpa, elsősegélydoboz, vinkli és hosszabbító is nagy számban – derítette ki a Magyar Narancs.

Hogy miért pont az Agro-Felcsút Kft.-re esett a választás, arra azt felelte a Várgondnokság a lapnak: több vállalkozást is megkerestek, közülük Mészáros János cégének 8,19 milliós ajánlata volt a legkedvezőbb. A megrendelt gépek és szerszámok pedig a Várkert Bazár üzemeltetésében segítenek majd.

Az újság információi szerint az Agro-Felcsút Kft. eddig még nem indult közbeszerzésen. A céget 2010-ben alapították, de 2011-ben máris 155 millió, 2012-ben 277 millió, 2013-ban pedig 407 millió forint árbevételt könyvelhetett el.

A Magyar Narancs felidézte: korábban a Mészáros Lőrinc birtokolta Mészáros és Mészáros Kft. több munkása is arról számolt be nekik, hogy akkor is csak az Agro-Felcsút Kft.-től vehettek meg új alkatrészeket, ha Felcsúttól távol dolgoztak, így a beszerzés az utazást is beleszámítva az indokoltnál jóval többe kerülhetett Felcsút polgármesterének.

42 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kakaósbögre
...és csodálkoznak ha megkapják azt hogy "rohadt fideszes"...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
@Anna Mária: Igazad van, én is tudom ezt, de a baj az hogy nagyon sokan csupán átsiklanak az ilyen hírek felett, pedig a fütyisz igazi arcát ezek az arcátlanságok mutatják...Mint mindig, és mindenben megint hülyének nézik az ország lakosságát szokásukhoz méltóan, szerintem ITT A BAJ HOGY MÉG MINDIG VIGYOROGVA MEGTEHETIK!!!
Vizual
@papa.49: Már elővetiti a szakember tudását, ha a mérnök sem tudja miről beszél. DE azt hiszem ezt átültethetjük kis hazánk irányítására is. Az ország szakembereinek FIDESZES rész hű a párthoz és onnan már nem érdekes a szakmai tudás. Ezt tapasztaljuk mindenhol. Potemkin országot építenek, hogy az Eu lássa, de mi innen hátulról látjuk, hogy mint minden színfal, be van támasztva. A duma mögött semmi sincs. Pénz sem...
Bercifiu
@papa.49: Azt, hogy a Mészáros banda ki mer e állni a választók elé.
m.macskosz
@Vizual: "A duma mögött semmi sincs. Pénz sem... "
Azt hiszem, tévedsz, ne haragudj!
Pénz van.
Csak a bank telephelye és a bankszámla tulajdonosa titok.
Vizual
@m.macskosz: Annyit modosítanák, hogy mire a pénz oda érne ahol kellene, már nincs meg. Vagy csak az apraja. Szerintem ezért titkos a bank és a számla. Mert nem léteznek.
m.macskosz
@Vizual: Ez is egy lehetséges verzió...:)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.