Soha nem szedtem teljesítménynövelő szereket, és szentül vallom, nincs az a pénz, hírnév, nincs az a győzelem, ami visszaigazolná: megérte eladni a lelkemet – jelentette ki Hosszú Katinka úszó. A háromszoros világbajnok a Swimming World Magazine internetes oldalán múlt szerdán megjelent doppingvádakra reagálva egy ügyvédei által jóváhagyott nyilatkozatot olvasott fel keddi sajtótájékoztatóján jelentős médiaérdeklődés mellett.

Azt mindenesetre itt és most kijelentem, hogy a megfelelő időben és helyen személyesem fogom megmondani Mr. Barrett-nek: súlyosan tévedett, durván megsértett – és ezzel együtt a sportnak is kárt okozott. Vádjai teljesen hamisak, azt pedig maga is beismerte, hogy semmiféle bizonyítékkal nem rendelkezik

- mondta a 26 éves sportoló jelezve, mostantól kezdve egy jogászokból álló csapat viszi tovább az ügyet, amely egy korábbi úszó, a kanadai Casey Barrett által publikált írással indult el.

Hatéves koromtól úszom versenyszerűen – az, hogy nagyszerű sikereket értem el imádott sportágamban, egyszerre köszönhető a kemény munkának, a kiváló edzésmódszereknek, valamint a családom, a barátaim és a szponzoraim támogatásának

- nyilatkozta Hosszú, leszögezve:

Teljesen idegen tőlem a csalás. Viszont az is, hogy egy vállrándítással intézzem el, ha egy általam egyáltalán nem ismert illető megpróbálja tönkretenni a hitelességemet, a saját önző érdekei miatt.

A tavaly a nemzetközi szövetség által az év úszónőjének választott Hosszú kiemelte, hogy a cikk megjelentetésével kapcsolatba hozhatók közül soha, senki, semmilyen formában nem kereste meg sem őt, sem edzőit a publikálás előtt.

Nem érdeklődtek az edzésmódszereimről, hogy hány órát töltök naponta a medencében, milyen az étrendem, milyen szigorú szabályrend szerint táplálkozom, kizárandó annak a lehetőségét, hogy bármilyen tiltott szer a szervezetembe kerüljön

- olvasta Hosszú.

Nem tudok eléggé hálás lenni honfitársaim, szurkolóim és a Magyar Úszó Szövetség kiállásáért – és azt kérem, továbbra is legyenek mellettem, különösen most, hogy Casey Barrett azt írta, a teljesítményem egyedüli magyarázata a doppingolás lehet

- állt a nyilatkozatban.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke múlt pénteken hivatalos levélben tiltakozott. A magyar sportvezető botrányosnak nevezte a Swimming World Magazine írást, mely szerinte úgy járatja le a nemzetközileg is elismert magyar úszót, hogy a szerző bármiféle bizonyítékkal rendelkezne állításainak igazolására. Egyben arra is kitért, hogy a nemzetközi úszóéletből kapott visszajelzések szerint a vádaskodás magyarországi "erők sugallatára fogalmazódott meg" "Személy szerint azt tanácsoltam Katinkának – nyilván a döntés az övé –, hogy ne pereljen, ússzon. Egy úszó úszik és ezzel válaszol mindenkinek. Továbbra is tegyen eleget a WADA és egy egyéb szervezetek vizsgálatainak. Meggyőződésem, hogy helyt fog állni, Katinka nemcsak szép, kedves és jó úszó, hanem tiszta is" – nyilatkozta az MTI érdeklődésére kedden Gyárfás Tamás.

Hosszú a doppingvádak mellett kitért Egerszegi Krisztina 1991-es országos csúcsára 200 méter háton, amelyet a hétvégén 19 századra megközelített. Mint elmondta, nagyon szerette volna már most megdönteni ezt a rekordot, és bízik abban, hogy a közeljövőben ez meg is történik. Edzője és férje, Shane Tusup megjegyezte, szerinte erre augusztusban, a kazanyi világbajnokságon kerül majd sor.

Kiss László szövetségi kapitány elmondta, mélységesen felháborította, amit Katinkával történt. A szakember megjegyezte, az úszósport már sokkal inkább afelé tendál, hogy a "verseny csupán eszköz, nem pedig cél". Kiss László kiemelte, az, hogy valaki három-négy számban elindul, semmi azokhoz a 6-7 órás edzésekhez képest, amelyeket egy versenyző, jelen esetben Hosszú végez. "Ahogyan Katinka regenerálódik, úgy Barrett úr egyre inkább degenerálódik" – tette hozzá a tréner, aki szerint Hosszúnak függetlenítenie kell magát, s folytatni az eddigi tisztességes utat.

Barrett cikkében hosszan sorolta a szerinte gyanús jeleket Hosszú Katinka elmúlt két évben mutatott teljesítményéről, jóllehet, azzal kezdte, hogy "bizonyíték nincs". Kommentárja szerint a Vas Hölgynek (Iron Lady) becézett sportoló jelenleg a világ legjobb négyszámos (all-around) úszója. Az övéhez hasonló, rengeteg számban, folyamatosan kiemelkedő produkciót senki sem tud nyújtani, se Michael Phelps, se Katie Ledecky, se Ryan Lochte.

Barrettnek állítása szerint külön szemet szúrtak a két hete Charlotte-ban látottak, ahol Hosszú hét egyéni számban indult és hatot megnyert, a verseny utolsó napján pedig a magyar versenyző előbb a világ idei legjobbjával győzött 200 m vegyesen, 16 perccel később pedig a ranglista harmadik eredményét produkálta 200 m háton. Többször hangsúlyozza, hogy nem egyedül van véleményével, mert "az edzők morognak, a szakértők csak pislognak, a vetélytársak meg langyosan gratulálnak" Hosszú egy-egy lenyűgöző teljesítménye után, ugyanakkor mindenki összesúg a háta mögött, csak senki nem meri felemelni a hangját a bizonyítékok hiánya miatt.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
az a barrett egy gyökér..
...viszont furcsa, hogy Hosszú férje,- lévén amarikai-, nem perli ki a gatyájából is azt a marhát..
pedig arról híresek az amerikaiak, hogy ilyenkor a hamis vádakra dollármilliós kártérítési követeléssel reagálnak...vagy, mert magyar a megvádolt, akkor lehet? azt büntetlenül lehet alázni?

...és hol van a híres úszószövetség? az miért nem perel..? nem csak fotózkodni kellene Katinkával, hanem az amereikai bíróságon kiállni, megvédeni, stb..
...hadd tanulja meg az a barom, hogy Magyarország, és benne Hosszú, jobban teljesít...

Hajrá Hosszú!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
az a barrett egy gyökér..
...viszont furcsa, hogy Hosszú férje,- lévén amarikai-, nem perli ki a gatyájából is azt a marhát..
pedig arról híresek az amerikaiak, hogy ilyenkor a hamis vádakra dollármilliós kártérítési követeléssel reagálnak...vagy, mert magyar a megvádolt, akkor lehet? azt büntetlenül lehet alázni?

...és hol van a híres úszószövetség? az miért nem perel..? nem csak fotózkodni kellene Katinkával, hanem az amereikai bíróságon kiállni, megvédeni, stb..
...hadd tanulja meg az a barom, hogy Magyarország, és benne Hosszú, jobban teljesít...

Hajrá Hosszú!
lajospapa
Katinka tiszta és az is marad. Amíg le nem bukik.
Cicamama55
Tetszik a határozott kiállása. Ez a természetes reakció, ha igaztalanul vádolnak valamivel! ...Tisztelt politikusaink! Lehet követni a példát, nem elfordulni kell a kérdések elől, vagy ironikus mosollyal, válasszal lerázni az embereket. Tegyenek érte, hogy tisztán lássunk, mert ez az Önök érdeke IS!
karma1
Micsoda hulye tanacs ez gyarfastol? Hogy NE pereljen??? Oszt ma' miert ne, ha igaza van es artatlan??? Gyarfasnak kellett volna eloszor teljes mellszelesseggel kiallni Katinka mellett, nem csak neki kene a sajat tisztasagaert kiallni.
mariaberta
@lajospapa: Kétélű a hozzászólásod.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.