Az idei költségvetés tartalmazza a rendészeti életpályamodell bevezetéséhez kapcsolódó kiadások fedezetét – közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.

Előzőleg kiadott közleményük azt is taglalta: Pintér Sándor hivatalba lépése óta rend van, amelynek része a "szocialisták kormányzása során teremtett káosz felszámolása, és mindazoknak az elengedhetetlen fejlesztéseknek a végrehajtása, amelyek a rendvédelmi ágazat szervezetszerű működéshez nélkülözhetetlenek, és az előző kormányok ideje alatt elmaradtak."

A tárca a későbbiekben Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő sajtótájékoztatóján elhangzottakra reagált. Harangozó Tamás azt mondta: a múlt hét végén benyújtottak egy újabb módosító javaslatot a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló törvényhez, ami az új illetményrendszerre vonatkozó szabályozást 2019. január 1-jére halasztaná el. Szavai szerint ez elvileg nem érinti a nyártól járó harminc százalékos emelést, de ha elfogadják az újabb módosítást, akkor 2019-ig a mindenkori kormány "kénye-kedvére van bízva", hogy ebből a béremelésből mennyi fog eljutni a hivatásos állomány tagjaihoz.

A BM azt írta: az erre vonatkozó törvény illetménynövekedésről szóló rendelkezései megkérdőjelezhetetlenek. A hivatásos állomány öt év alatt összesen 50 százalékos bérfejlesztésben részesül. Ebből 2015. július 1-jei hatállyal állománykategóriánként eltérően, átlagosan 30 százalékos mértékű illetményemelés valósul meg, majd 2016. január 1-jétől az állomány tagjai évente átlagosan 5-5 százalékos mértékű emelésben részesülnek 2019. január 1-jéig – rögzítették.

Hangsúlyozták: a szocialista képviselő "víziójával" ellentétben Magyarország 2015. évi központi költségvetése tartalmazza a fegyveres és rendvédelmi életpálya rendszerek bevezetéséhez kapcsolódó többlet személyi juttatások, valamint az azokhoz kapcsolódó járulékok és szociális hozzájárulási adó fedezetét.

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

soljanka
Pintér is annyit tud a területéről, mint a Varga Misi, aki nem hallott még arról, hogy nincs kréta a sulikban.
Vannak ám minisztereink :)
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
36
@Anna Mária: Mindenki azt gondol, amit akar. Én így gondolom.
Szerinted kik az "igazi irányítók"?
Anna Mária
@36: Szerintem nincsenek olyanok.
Nem hiszek az összeesküvéselméletekben.
Olyanok vannak, akik bizonyos csoportokat, politikai erőket a háttérből segítenek, de ezeknek egyáltalán nem nehéz a nyomukra bukkanni.
Például sok éve óta nyílt titok, hogy Finkelstein és társa látja el kommunikációs tanácsokkal Orbánt és Habony szerepe ebben a közvetítőé. De mivel az emberek bevették a Habony "zsenialitásáról" szóló mesét, meg imádtak valami randa táskán rágódni, eszükbe sem jutott a dolog mélyére nézni.
Yoda69
Soha nem volt ennyi gyilkossag es eroszakos buncselekmeny, mint miota pityu a belugyer.
papa.49
Ezek után vajon a sintér sofőr még fenntartja az állítását hogy rend van, mert ha igen szedheti a betyárbútort oszt. mehet Isten hírével, mert TOTÁL ALKALMATLAN A POSZTJÁRA, igaz ezt már úgy 40 éve megállapította az akkori zuglói rendőrkapitány!!!
Nil
hol van rend?
a 900 trafikrablás?
a napi gyilkosság, lopás a "kicsik' részéről és a milliós lopások/korrupció a politikusok részéről a rend része nála?
a zsarukról már nem is beszélek - kevés Serpico van közöttük
nálam nem

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.