Habony Árpádot bár Orbán Viktor tanácsadójaként tartják számon, mégsem tudni honnan kap fizetést, hiszen nincs hivatalos munkakapcsolata a kormánnyal vagy a Fidesszel és egyetlen cége, a Színes tinták bt. sem termel nyereséget. Most a Figyelő arról értesült meg nem nevezett forrásból, hogy Habony a műsorgyártással foglalkozó Press & Belt Produkciós Iroda Kft.-től kaphat havi 1 milliós fizetést.

Ennek a 2002-ben alapított, 3 millióra jegyzett tőkéjű cégnek a vezetője nem más, mint Halkó Gabriella, aki korábban Jáksó László élettársa volt. Halkó neve szintén olvasható annak a Szerb utca 9. szám alatt lévő társasháznak a kapucsengőjén, ahol a feltételezések szerint maga Habony Árpád is lakik.

A Figyelő Halkót nem, csak Jáksó Lászlót kérdezte arról, hogy kap-e a produkciós irodától fizetést Habony, aki az alábbit válaszolta:

Halványlila gőzöm sincs róla, hogy kap-e pénzt, és mennyit. Tudhatnám, de nem tudom. Gazdasági ügyekről nem dumálunk. Ő nem mondja, én nem mondom.

Megvan, honnan kaphatja fizetését Habony
Fotó: Túry Gergely/hvg.hu

A Habony-Halkó kapcsolat nem először merül fel, ugyanis tavaly a sajtónak szemet szúrt, hogy a Szépművészeti Múzeum kikölcsönzött tíz darab, összesen 300 millió forint értékű festményt egy Brand Lab Tanácsadó Kft. nevű cégnek mindössze havi 15 ezer forintért. A Brand Lab-et pedig Habony Árpád húgától, Habony Máriától vette meg Halkó Gabriella és Jáksó László.

40 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemjoezigy
Besz@rás, hogy mik nem történnek az élet minden területén, amik kapcsolatban vannak a fideSSkdnp kizsákmányoló kormánnyal.
Ezt már nem is lehet csak mutyival jellemezni, erre már valami új szót kell kitalálni, ami kifejezi az aljasságot és a hatalmas méretet.
Vagy csak kihasználják a lehetőséget, mint a gömöri, meg a többi aljas.
Ezeknek mindent le kellene írni, mert ezekben nincs erkölcsi gát!
Ha ezt nézzük, akkor nem is olyan agy az un. alkotmányunk.
Máshol, pl USA-ban pár oldal és működik az országuk.
Van-lenne mit tanulni tőlük de ez a féreg banda csak -a nép, az ország számára- rosszat hozta ide. Ami persze az ő (a kivételezettek) szempontjukból csak az előnyt, a PÉNZT jelenti!
Férgek, vírusok!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@szandokan: A trafik és földosztást tagadnod, hát enyhén szólva nem a tisztán látás jele. Bár lehet, hogy csak teszed itt a naivat, mert védened a kormányt kötelességed vagy anyagi érdeked.
mate03
@szandokan: Igen! A sajátodhoz saját pénzen!Így helyes,senki egy szót nem szólhat!De közpénzen?A trafik mutyi a föld mutyi,nem ellenzéki uszítás,hanem Magyar valóság!Nem tudom mit szólnál ha a céged,kapásból elvennék,de azt megengednék hogy tovább dolgozhass mint alkalmazott!?
Anna Mária
Teljesen mindegy, honnan kap fizetést ez a Habony.
Egy biztos: közpénzből.
Lepényleső
...minden világos? Rosszul kezdtem,bocsánat,javítom. Nekik minden,-világos? Ha nem,neked
Világos!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.