A Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője az európai ügyészség felállítása mellett érvelt csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gréczy Zsolt az Európai Unió csalás elleni hivatalának (OLAF) éves jelentésére hivatkozva közölte, hogy tavaly Magyarország a második legkorruptabb ország volt, és 28 bejelentésből 13 ügyben indult eljárás. Szavai szerint Molnár Csaba, a párt EP-képviselője emellett az Európai Bizottságtól azt a tájékoztatást kapta, hogy az Orbán-kormány alatt 52 vizsgálat indult hazai fejlesztési projektekre vonatkozóan.

Az ellenzéki politikus szóvá tette, hogy Polt Péter legfőbb ügyész és a hazai hatóságok nem tettek ilyen bejelentéseket, és nincs hír arról sem, hogy az OLAF-nyomozások ügyében az ügyészség lépett volna bármit.

A DK szóvivője azt mondta, azért támogatják az európai ügyészség felállítását, mert annak olyan nyomozati jogkörei lennének, amelyekkel végig lehetne vinni az ügyeket. Azt is jelezte: kormányváltás esetén független jogászbizottsággal vizsgáltatnák ki a legfőbb ügyész és hivatala döntéseinek jogszerűségét.

Gréczy Zsoltot kérdezték a nemzeti összetartozás napjáról is. A szóvivő az egyik legtragikusabb napnak minősítette a trianoni döntést, ugyanakkor jelezte, hogy Magyarország az EU részeként abban érdekelt, hogy a határok átjárhatóak legyenek, s ne legyenek nemzetiségi villongások. A közös Európa remélhetőleg egyszer majd feloldja a gyászt – fogalmazott.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
Nem igaz, hogy Magyarország tavaly a második legkorruptabb ország volt. Magyarország (ennél) jobban teljesített !
pbalage
szerintem az 52-t véletlenöl összekeverhették orbán viktor életkorával.
Az EU közlemény helyesen:
Boldog 52. születésnapot kívánunk a Világ Legnagyobb Észkombánnyának!
simmering73
Tavaly a második, idén az első legkorruptabb ország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.