A tények azt mutatják, hogy korábban sosem volt olyan jó és hatékony Magyarország és Kína együttműködése, mint most – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Budapesten.

A tárcavezető Vang Ji kínai külügyminiszterrel tárgyalt, majd az azt követő sajtótájékoztatón kiemelte: a szuverén magyar külpolitikának továbbra is kiemelt célja, hogy Kína európai gazdasági terjeszkedésének kiindulópontja és regionális központja legyen Magyarország.

Szijjártó Péter hangoztatta: rendkívül fontos Kína és Kelet-Közép-Európa együttműködése, amelynek Magyarország továbbra is a zászlóshajója kíván maradni. Ebből a szempontból különösen lényeges a Budapest-Belgrád vasútvonal, amelynek felújítása menetrend szerint halad, a kínai, a szerb és a magyar kormány pedig hamarosan Budapesten egyeztet a második félévi tervekről – közölte. Hozzátette: a magyar és a szerb megvalósíthatósági tanulmány elkészült, a kínai kormány ezeket már véleményezte, és június 30-ig kell egységes megvalósíthatósági tanulmányt készíteni ezek alapján.

Még soha nem volt olyan jó Magyarország és Kína együttműködése, mint most

A külügyminiszter kifejtette: a magyar-kínai gazdasági együttműködés sikerét bizonyítja, hogy tavaly rekordot döntött a Kínába irányuló magyar export, amely 8 százalékos növekedéssel elérte a 2,2 milliárd dolláros értéket. A magyar exportot az élelmiszeripar húzza, ezen ágazatban a Kínába irányuló export az idei év első három hónapjában a hétszeresére nőtt a tavalyi időszakhoz képest, és jelenleg is tárgyalnak a kínai hatóságokkal több élelmiszeripari termék exportengedélyéről – magyarázta.

Arra is kitért, hogy a Magyarországon jelenlévő kínai beruházások összértéke meghaladta a 3,5 milliárd dollárt, és több kínai nagyvállalat regionális központja van az országban.

Szijjártó Péter közölte: a kétoldalú együttműködés fejlesztésének új lendületet ad a Budapest és Peking közötti közvetlen légi járat, amelyet május elsejei indulása óta már több mint négyezer utas vett igénybe. Tavaly Kínából több mint 90 ezer turista érkezett Magyarországra, és az év első három hónapjában 16 százalékkal nőtt a turisták száma – mondta.

Arról is beszámolt, hogy júliusban Budapesten ülésezik a magyar-kínai gazdasági vegyes bizottság.

Még soha nem volt olyan jó Magyarország és Kína együttműködése, mint most

A két miniszter a sajtótájékoztató előtt egyetértési nyilatkozatot írt alá arról, hogy kormányaik mindent megtesznek a Selyemút gazdasági övezet és a 21. századi tengeri Selyemút létrehozásáért. (A projekt egyrészt Eurázsián, másrészt az óceánon átívelve kötné össze az egykori szárazföldi és tengeri Selyemút által érintett ázsiai, európai és afrikai államokat. A beruházásokat a Kína által létrehozott Selyemút Alap finanszírozná, amelyben Peking már mintegy 40 milliárd dollárt átutalt.)

Ezzel kapcsolatban Szijjártó Péter kijelentette: a magyar kormány értékelése szerint ez a világkereskedelem egyik legjelentősebb koncepciója, és a kétoldalú együttműködés jelentőségét és minőségét mutatja, hogy Kína elsőként Magyarországgal kötött megállapodást e projekt megvalósítására

A miniszter elmondta: Magyarország támogatja, hogy minél szorosabb és sikeresebb legyen az együttműködés Kína és az EU között is, és ehhez hozzájárulhatnak a Kína és Magyarország közötti szoros kapcsolatok.

Vang Ji hangsúlyozta: a két ország erőfeszítéseinek nyomán Magyarország és Kína viszonya most van eddigi története legjobb korszakában. Méltatta a magyar kormány keleti nyitás politikáját, egyúttal jelezte, hogy országa jobban nyit a Nyugat felé, és a kétoldalú szilárd bizalomnak köszönhetően Magyarország hídszerepet tölthet be a Kína és az EU közötti kapcsolatépítésben.

Az aláírt megállapodást illetően kifejtette: még szorosabbá válhat Magyarország és Kína együttműködése, új lehetőségek nyílhatnak a kétoldalú kapcsolatokban. A megállapodás példaként szolgálhat más európai országoknak is, és Kína arra biztatja az országokat, hogy csatlakozzanak a Selyemút koncepcióhoz, mert ez helyes és ésszerű döntés – közölte.

A kínai külügyminiszter kitért a magyar-kínai kulturális kapcsolatok jelentőségére is, meglátása szerint ugyanis ezek biztos alapot teremtenek az együttműködés fejlesztéséhez.

Vang Ji felidézte: korábban találkozott Orbán Viktor miniszterelnökkel, és mint mondta, a vele folytatott eszmecsere megerősítette a két ország közötti kölcsönös bizalmat.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője korábban azt közölte, hogy a találkozón Orbán Viktor a folyamatosan bővülő magyar-kínai politikai és gazdasági együttműködést méltatta. A tanácskozáson a felek megállapodtak abban, hogy folytatják Kína és Magyarország kapcsolatainak fejlesztését, és ennek érdekében hosszú távra szóló, konkrét egyezmények megkötése várható.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"Vang Ji hangsúlyozta: a két ország erőfeszítéseinek nyomán Magyarország és Kína viszonya most van eddigi története legjobb korszakában."

Ha pár évet repülünk vissza az időben akkor meg ezt hallottuk.

Brezsnyev elvtárs hangsúlyozta: a két ország erőfeszítéseinek nyomán Magyarország és a Szovjetunió viszonya most van eddigi története legjobb korszakában.

Hát ezek a kommunisták sosem halnak ki.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
A vezírnek tetszik Kína, ott is diktatúra van! Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem ez nem hiányzik!
papa.49
@Alzheimer Fauna: Igen az a település 10 millió lakosú, mit akarunk mi a kínaikkal, csak úgy lehetünk mint az elefánt, meg az egér mikor átkelnek a hídon!!!
,, Kicsim milyen jól dübörgünk, mondja az egér,,!!!
mate03
@Desischado: !Ez még csak a kezdet!A következő partner,Észak Korea!Viktornak kell egy igazi diktatórikus mentor!
papa.49
@mate03: Remélhetőleg ,,trónkövetelőt,, látna benne a többit meg már tudod te is...
Desischado
@nyanya001: Szégyen, hogy ez megtörténhetett! Én be sem engedtem volna az országba ezt a mocskot!

@mate03: Azért vonzódik a diktátorokhoz ez a mélynövésű féreg, mert ő is az!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.