Az MNB pénteken közölte, hogy a Fővárosi Törvényszék az elmúlt napokban – nem jogerős döntéseiben – a Magyar Cetelem Bankkal, az AEGON Magyarország Hitel Zrt.-vel és a Borsod Takarék Takarékszövetkezettel szemben is helyt adott az MNB által a pénzügyi intézményekkel szemben indított közérdekű keresetnek.

Mint felidézték: az MNB törvényi felhatalmazás alapján azért adott be közérdekű kereseteket, hogy a bíróság állapítsa meg: a perrel érintett 14 intézmény 2010. november 26-át követően közzétett, forint vagy deviza alapúnak nem minősülő deviza hitel- vagy kölcsönszerződéseinél, pénzügyi lízingszerződéseinél alkalmazott általános szerződési feltételeiben (vagy a korábban közzétett ÁSZF-ek ezt követő módosításai) az ügyfelekkel szemben hátrányos egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő kikötések tisztességtelenek, s ezért érvénytelenek. Az érvénytelen kikötésen alapuló egyoldalú emelés miatt a pénzügyi intézményeknek elszámolási kötelezettségük keletkezik valamennyi olyan fogyasztóval szemben, akiknél az adott kikötést alkalmazták.

Binder István az M1 aktuális csatornán azt mondta: a törvény gyorsított eljárást írt elő. Az MNB április 30-ig valamennyi keresetet benyújtotta. A szóvivő szerint június végére valamennyi pénzintézettel szemben indított eljárásban megszülethet az elsőfokú döntés. Ha az ítéletek jogerőssé válnak, az érintett ügyfelek akár augusztus, szeptemberben visszakaphatják a tőlük tisztességtelenül elvont összegeket – fejtette ki Binder István.

48 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Mézike
@nyanya001: Zavaros ez az egész banki história. Köreimben senki sem kapott egy fillért se. A legtöbbnek pár ezer forinttal csökkent a törlesztőrészlete. De ennyi.
Kérdezem én ez azokon segít akik az utolsó fillérjeiket is a bankoknak adták?
Dehogy!
De a felső tízezer az kimászott belőle, jó kis nyereséggel. Ez a lényeg az orbáni demokráciában.
Kicsit megütődtem mikor sokan panaszkodtak hogy nem ezt várták.
Mikor jegyzik már meg hogy az orbán kormány nem a kisemberek kormánya?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@Csizmás Kond: Járai kezdte-Matolcsi folytatta!
terlasz
@Csizmás Kond: Jól fizet a fidesz a s.nyalásért vagy csak a jóleső érzés hajt ilyen kitartóan?
Csizmás Kond
@terlasz: Most azért vagy irigy mert jól fizetnek vagy nyaló helyet keresel ?
...ennyire szarul megy nálatok ?
terlasz
@Csizmás Kond: Mi más okom is lehetne rá? Sose fogod megtudni, mert a fantáziád odáig nem terjed.
Csizmás Kond
@terlasz: lehet, de akár az is lehet lehetséges, hogy túl nagyot látsz magad körül...
terlasz
Nagyot látnék akkor, ha egy tolvaj maffiakormány disznóságait védelmezőket nem kultiválom?
Mondd, hogy nem! ;)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.