Másfél éve kerültek a figyelem középpontjába Lázár János utazásai, miután a miniszter szállásának költségei más állami vezetőknél jóval magasabbnak bizonyultak. A Miniszterelnökség kezdetben alig akart részleteket közölni, ezért az akkor még Origo, most már a Direkt36 újságírója perre ment velük.

Mint írták, most újabb kérdéssorra kaptak választ a Miniszterelnökségtől: ebből kiderült 2013 júliusi olaszországi utazáson hotelre fordított 596 ezer forintnak pont a fele volt az, amelyet Lázár szobájára költöttek, tehát majdnem 300 ezer forint. Ez az összeg tartalmazza a szállás megrendelésekor elköltött közbeszerzési díjat is, amely a kimutatás szerint 14 ezer forint volt – közölte a Direkt36. Összehasonlításképp: ebből az árból kijönne egy olasz dizájnerek munkáival dekorált „Deluxe” szoba a Four Seasons hotelben. A szállás mellett "dologi kiadásokra" 458 ezer forintnak megfelelő eurót költöttek. A "dolog kiadás" az utazás során szinte bármilyen egyéb költséget takarhat. Hab a tortán, hogy a kimutatásokban repülőjegy vagy egyéb úti költség nincsenek felsorolva. Ezek az adatok egyébként Lázár más utazásainál sem mindig szerepelnek.

A Miniszterelnökség egyébként utólag változtatott egy 2013 márciusában Svájcba történt utazás elszámolásán: a kétfős delegáció költségeire korábban 481 ezer forintot adtak meg, ezt most viszont 189 ezer forintra módosították, és ebből Lázár szobájának költsége 103 ezer volt. A változtatás oka állítólag, hogy „a szállásköltségtől eltérő tételek, dologi kiadások is a szállásköltség rovatban kerültek feltüntetésre”.

Volt Lázárnak egy harmadik igen drága útja is: 2012 novemberében londoni kiküldetésen volt, amelyen két éjszakára 920 ezer forintra rúgott neki és kísérőjének szállásköltsége. A Miniszterelnökség azt közölte, hogy ebben az esetben nem tudják megmondani, hogy mennyibe került konkrétan Lázár hotelszobája, mert „a delegáció szállásköltsége együttesen került elszámolásra”.

Az utazások tartalmáról egyelőre nem sokat tudni: bár a bíróság kimondta, hogy Lázáréknak nyilvánosságra kell hozniuk ezt, az ítélet még nem jogerős, ugyanis a Miniszterelnökség fellebbezett ellene.

36 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Knapp75
Lázárnak automatikusan adtak 2 millió forint plusz pénzt, mert sikerült őt Londonból hazacsábítani.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mate03
@justhpeter: Igazad van!De Freewolf-nak hiába írsz bár mit,csak a szemináriumon betanult szöveget fújja!
Freewolf
@mate03: Akkor most nem lehet véleményem, mert nem egyezik a tieddel? Ejnye!
mate03
@Freewolf: Az a baj hogy önálló véleményed nincs! Ha volna elfogadnám,ha nem értenék egyet akkor is!
kukac50
Amit a rokkantaktól elvettek azt oda adták Lázárnak.
terlasz
@pistapapa: Te honnan tudod? Mert megírta írta a nagyon hiteles kurucinfó vagy Te voltál a gyertyatartó?
pistapapa
Elárulta magát azzal,hogy visszafizette a költséget,amit kétlek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.